Az ünnepek közeledtével egyre több az olyan esemény, ahová illik a megszokottnál kicsit jobban kiöltözni: ilyenek például a családi vendégségek, a céges karácsony, a színházi vagy operaelőadások, a baráti összejövetelek vagy a szilveszteri buli, de a sort még hosszan folytathatnánk. Sokaknál gyerekkori berögződés, hogy az ünneplő ruha egyenlő azzal, hogy amit viselünk, az szorít, szúr, és nem szabad, hogy meggyűrődjön. Felnőttként ideje megszabadulni ettől a hozzáállástól, hiszen ma már nem kizárólag a fehér ing, a ceruzaszoknya vagy az élére vasalt nadrág lehet sikkes. Itt az idő feszengés helyett megtalálni a kényelem és elegancia egyensúlyát.
Öltözködési alapelvek
Természetesen mindig az adott esemény jellegétől, helyszínétől és idejétől, valamint a tervezett programtól függ, hogyan érdemes összeválogatnunk az öltözékünket. Nyilvánvalóan máshogy kell felöltözni, ha a munkahelyi évzáró vacsorára egy elegáns étteremben kerül sor, mint akkor, ha egy „csúnyapulcsis” partit szervez a HR-osztály.
Bridget Jones példáján okulva – aki a karácsonyi bulin viselt kihívó felsője miatt egy teljes évig szégyenkezett – koncentráljunk arra, hogy a megjelenésünk visszafogott eleganciát sugározzon. Ha nincs megszabott dress code, akkor hagyatkozzunk a saját tapasztalatainkra, megérzéseinkre és az ízlésünkre, alapszabályként azonban kimondható, hogy az irodai rendezvényeken – de más, ilyenkor esedékes ünnepi programon is – az a helyénvaló, ha (minimum) egy fokkal ünnepélyesebb ruhában jelenünk meg, mint amit a dolgos hétköznapokon szoktunk hordani, anélkül, hogy átesnénk a ló túloldalára.
Bár családi körben kevesebb elvárásnak kell megfelelni, az ünnep és az egymás iránti tiszteletből ilyenkor szintén illik szépen felöltözni. A karácsony, bármilyen meghitt is, nem telhet el mackónadrágban. Legyen szó akár az ünnepi vacsoráról, akár az éjféli miséről, esetleg karácsony másnapján a tágabb család meglátogatásáról, érdemes úgy összeválogatni a ruháinkat, hogy az kényelmes legyen, de azért tükrözze az ünnep fényét, melegségét.
A kényelem és az elegancia egyensúlya
Ezeket az alkalmakat jó mókaként kell felfogni, hiszen a stílusukban és hangulatukban eltérő események lehetőséget teremtenek arra, hogy megmutassuk személyiségünk más-más oldalát, miközben végig önazonosak és felszabadultak tudunk maradni. Ilyenkor, mint az év bármely szakában, kiemelten fontos, hogy komfortosan tudjunk mozogni a ruhában, és ez a cipőre is igaz!
A téli divat ráadásul az előnyünkre van: az ekkor megszokott viseletek általában melegek, puhák, kényelmesek, de a különböző anyagok és szabásminták könnyen fess megjelenést kölcsönözhetnek bárkinek. A ruha fazonját illetően nyugodtan válasszunk bővebb, hosszabb, kevésbé karcsúsított darabokat, ezek komfort- és hőérzet szempontjából is előnyösebbek ebben az időszakban.
Az ünnepélyes kinézet érdekében választhatunk nemesebb anyagból, például bársonyból, csipkéből vagy selyemből készült ruházatot, és a hangulatot színekkel is megidézhetjük. Karácsonykor ez hagyományosan a piros és a zöld árnyalatait jelenti, míg a merészebbek bátran nyúlhatnak a csillogó, flitteres szerelésekhez. Ha az a célunk, hogy finom eleganciát sugározzunk, akkor a feketével sosem lehet mellényúlni.
Egy izgalmas kiegészítővel egy letisztultabb ruhát is bármikor extrábbá tehetünk: táska, öv, ékszerek, férfiaknak egy szép nyakkendő vagy mandzsettagomb – a lehetőségeink szinte végtelenek. Azért túlzásba sem kell esni: egy színes vagy ragyogó kis jelzés máris behozza a karácsony-feelinget, és különleges hangulatot kölcsönöz az öltözetnek.
A túl szoros ruha ártalmas is lehet
Nehezen megy a levegővétel vagy a mozgás bizonyos ruhadarabokban? Ez kiadós étkezések után csak rosszabbodni fog. Inkább hanyagoljuk őket! Egy feszülős ruha, alakformáló fehérnemű vagy a túl szűkre húzott öv éppúgy ebbe a kategóriába tartozik. Ugyanígy, ha az ingnyak túl szűk, és még a nyakkendő is szorít rajta, az a közérzeten túl az egészségre is kihat.
A lakomák miatt a ruhaméretünk akár egy-két számmal is nőhet. A nagy mennyiségű kötelezően elfogyasztandó ételek miatt emésztési zavaraink alakulhatnak ki, amit a szűk öltözék tovább ronthat. Tehát nemcsak kényelmi szempontból nem ajánlottak ezek a darabok, hanem azért sem, mert egészségi problémákat okozhatnak. A teljesség igénye nélkül: akadályozhatják a vérkeringést, nehézlégzést, oxigénhiányt idézhetnek elő, de fejfájás, reflux, aktív aranyér, zsibbadás, szédülés vagy ájulás is kialakulhat miattuk.
A lábunkat se erőltessük bele túl szoros cipőbe, esetleg magassarkúba, mert akármilyen jól néz ki, a külcsín nem ér annyit, hogy amiatt egyrészt egész idő alatt kényelmetlenül érezzük magunkat vagy egyhelyben üldögéljünk a lábbeli okozta fájdalom miatt, másrészt kockáztatjuk az egészségünket. A megoldás minden esetben a helyes méretválasztásban rejlik. A lényeg tehát: azt vegyük fel, ami egyaránt pozitív hatással van a kényelemérzetünkre és a kedélyállapotunkra.
Patikában kapható gyógyászati segédeszközök
A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.