Az ötvenéves Pintér Tibor a gyerekvállalás dilemmájáról beszélt egy interjúban, aminek vasárnap lesz a premierje, de a Blikk előre megszerzett egy részletet belőle.
Ha Jeni most itt ülne, azt mondaná, hogy én egyelőre nem szeretnék gyereket, nem az a célom a Pintér Tiborral való kapcsolatomban, hogy gyerekünk legyen
– mondta el Pintér a műsorban, de hozzátette, párja még nagyon fiatal (Ilyés Jenifer két évtizeddel fiatalabb a színésznél), így érthető, hogy a fókusz most máson van az életében.
Állunk egy szakadék szélén és nem tudjuk, hogy átugorjuk-e, vagyis jöjjön-e a baba vagy visszaforduljunk és csináljuk azt, amit eddig
– fogalmazott a színész, akinek előző házasságaiból született két gyereke, ők ma már felnőttek.
Pintér Tiborral tavasszal, 50. születésnapja után beszélgettünk, az az interjú itt olvasható: