Az aranyérbetegség három fő rizikófaktorára kiemelten figyeljünk: ilyen az étkezés, a folyadékbevitel és a testmozgás. Az étrendünk összeállításánál nagyon ügyeljünk arra, hogy rostban gazdag ételeket fogyasszunk, viszont kerüljük a zsíros, olajban sült és/vagy fűszeres ételeket. Együnk sok gyümölcsöt, zöldséget, magvakat, viszont igyekezzünk mellőzni az előre feldolgozott és gyorséttermi ételeket, péksüteményeket, már ha nem teljes kiőrlésűekről van szó.
Fokozottan figyeljünk a folyadékbevitelre is, ami természetesen ne alkohol legyen, a túlzott alkoholfogyasztás ugyanis szintén az aranyér kialakulásának egyik kockázati tényezője. A napi 2-3 liter szénhidrát-, alkohol- és koffeinmentes folyadék, valamint a megfelelő rostbevitel fenntartja a belekben a szükséges nedvességet és normalizálja a széklet állagát.
Érdemes odafigyelni a testmozgásra is, hiszen ez az aranyér elkerülésének egyik kulcsa. A túlsúly növeli a betegség kialakulásának kockázatát, de az is, ha az izmainkat nem mozgatjuk át naponta. Ne súlyokat emeljünk (erőlködjünk), még ha az edzőterem tűnik is a legkényelmesebb megoldásnak, ez az aranyér szempontjából nem éppen a legjobb mozgásforma. Inkább mérsékelt erőfeszítéssel járó sportot válasszunk: úszás, séta, kocogás, vagy játsszunk valamilyen labdajátékot.
És ha már testmozgás, egy valamit soha ne csináljunk, ne üljünk hosszan egyhelyben. Ez nagyon rossz hatással lehet, mivel a gáttájékon a végbél körüli vénákat ezáltal nagyobb nyomásnak tesszük ki. Ez oda vezethet, hogy a vénák kitágulnak, faluk elvékonyodik, vérezhetnek, és az aranyeres csomók begyulladhatnak. Ezért, ha nem tudjuk elkerülni, hogy hosszan üljünk – vagyunk így pár millióan –, akkor figyeljünk nagyon a testtartásunkra, ha jó helyen van a gerincünk és a medencénk, nem helyezünk túlzott nyomást az aranyér „érdekeltségi körére”. Másrészt az ülés közben tartsunk rövid szüneteket, és végezzünk el pár kis gyakorlatot (guggolás, csípőnyitás stb.).
Sajnos vannak, akiknél még úgy is kialakul az aranyér, ha mindezekre figyelnek. Ennek örökletes okai is lehetnek. Ha kialakul az aranyérbetegség, akkor sem kell pánikba esni. Vannak patikában vény nélkül kapható készítmények, amelyek a korai tünetek enyhítésére megoldást jelenthetnek. Ha mégsem, akkor viszont mindenképpen keressünk fel egy szakorvost, mert ha elhanyagoljuk az aranyeret, annak súlyos következménye lehet, akár még műtétre is szükség lehet.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.