Élet-Stílus

Balogh Edina: Mi még nem tartunk ott, hogy összerakjuk magunkat egy fedél alá, és az exeink sem

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
A színésznő elmondta, mi az oka annak, hogy nem költöztek össze eddig Szabó Simonnal.

Balogh Edina és Szabó Simon tavaly, a Farm VIP forgatása alatt ismerkedtek meg, majd miután mindketten lezárták előző házasságukat, egymásra találtak. Ennek már egy éve, és azóta a TV2 után egy RTL-es műsorban is szerepeltek együtt, a Nyerő Párosban.

Júliusban közösen nyilatkoztak arról, hogy jelenleg két közös otthonuk van, egy Budapest belvárosában, és egy kertes ház a fővároshoz közel.

Zavar, hogy nem tudunk együtt élni teljes mértékben, és nehezen viselem, amikor Simon Pesten alszik. Ugyanakkor tudom, hogy jelenleg ez a legjobb megoldás, amit ki tudtunk találni

– mondta akkor a színésznő, akinek két gyereke van előző házasságbából, Szabónak szintén.

Balogh az Egy ritmusban podcast legutóbbi részében is beszélt arról, miért nem bútoroztak még össze véglegesen párjával.

Nem tudtunk abban gondolkodni, és még most sem tartunk ott, hogy összerakjuk magunkat egy fedél alá, az egész családunkat. Mi sem tartunk itt, és azt gondolom, még az exeink sem tartanak ott, hogy ebbe így bele tudjanak sodródni

– fogalmazott Balogh Edina, és elmondta: más oka is van annak, hogy még nem laknak teljesen együtt.

Egyrészt, hogy ő a belvároshoz van kötve a gyerekeivel, én pedig Szentendréhez vagyok kötve a gyerekeimmel. Az összes különóra, a barátok, az életünk, az Szentendre, nekik meg minden a belváros. Tehát ez is egy nehezítő tényező. Úgyhogy mi úgy élünk együtt, hogy amikor nem a gyerekeivel van ő, akkor velem van, velünk van, attól függően, hogy éppen a gyerekek nálam vannak, vagy nem. Ha pedig sikerül, akkor összehozzuk azt, hogy hatan találkozunk, ami mindig egy ajándék és egy külön csoda, mert ez nálunk nagyon-nagyon ritka, ennek egyéb okai is vannak…

idézi a színésznőt a story.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik