Élet-Stílus

Nem engedték elindulni a vonatot az utasok a manchesteri állomáson, mert nem szállhattak fel a szerelvényre

A vonat bő 15 perc késéssel tudott elindulni, mert a személyzet vitatkozott a peronon ragadt emberekkel a Manchester Piccadilly állomáson.

Utasok akadályozták meg egy vonat indulását a Manchester Piccadilly állomáson Angliában, miután elkéstek, és nem engedték fel őket a szerelvényre – írja a Metro.

A történtekről készült videóban látható, ahogy egy férfi egyik lábával a vonat lépcsőjén, másikkal pedig a peronon áll, miközben azt kiabálja, hogy időben érkeztek. A vonatra szintén nem engedtek fel egy 64 éves, kerekesszékkel közlekedő nőt, lánya, Lou Monrow elmondta, érvényes jegyük volt, mégsem szállhattak fel a vonatra, pedig öt perccel korábban már ott voltak a peronon.

Csak azt akartam, hogy az anyám biztonságban hazajusson!

– mondta Monrow, aki a TikTokon közzé is tette az esetről készült videót, amelyet már több, mint 1,2 milliószor játszottak le.

@loumonrowxo

♬ original sound - LouMonrowxo

A nő azt mondta, „100 százalékban” támogatták a vonatnak megálljt parancsoló férfit, mivel „ő is csak haza akart érni”.

Monrow azt állította, hogy a személyzet azt mondta nekik, hogy „menjenek a kocsmába” és várjanak meg egy másik vonatot, de nekik ebben az esetben újabb jegyet kellett volna venniük. A nő szerint a személyzet „késleltette a többi utast” azzal, hogy elkezdtek vitatkozni velük.

A személyzet végül jó negyedórás vita után kinyitotta az ajtókat, és felengedte az utasokat, így megszűnt a patthelyzet.

A vasúttársaság azóta elmondta, miért nem tudtak felszállni az utasok. Közleményük szerint az ajtók már 45 másodperccel az indulás előtt bezáródnak, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a szerelvényen minden szolgáltatás működik, ők csak betartották a protokollt, mert a biztonság a legfőbb prioritás számukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik