Élet-Stílus

„Nyers és rideg, olyan kemény volt” – Tóth Gabi ezt gondolta először Papp Máté Bencéről

A néptáncos a Dancing with the Starsra való felkészülés során ismét elővette a szigorát, ezzel ki is érdemelte az énekesnőtől a „babája hadnagy” címet.

A TV2 meginterjúvolta a Dancing with the Stars szereplőit a szombati premieradás előtt. Mint ismert, Tóth Gabi Papp Máté Bencével lép majd színpadra, akivel a való életben is egy párt alkotnak. Külön érdekesség, hogy bár Papp profi táncos, a műsor kedvéért neki is táncórákra kellett járnia, hogy elsajátítsa a latin- és standard táncokat, mivel alapjáraton néptánccal foglalkozik.

Közös felkészülési időszakukról az énekesnő így nyilatkozott:

– Most már odaírtam a neve mellé, hogy »babája katonatiszt«.

– Babája hadnagy – múltkor ezt mondtad

– tette hozzá Papp, aki úgy folytatta: ő valóban hajlamos olyan drákói szigorral tanítani, amilyennel őt is oktatták annak idején. Szerinte ez nagyon sokat segített abban, hogy profi táncos váljon belőle. Elmondása szerint, későbbi párja már akkor is kimértnek és gonosznak látta őt, amikor először elkezdtek együtt próbálni (megismerkedésükkor Papp a Fricska Táncegyüttes tagjaként táncolt Tóth fellépésein).

Emlékszem, mondtam a menedzseremnek, hogy küldjön már ide valaki mást, mert nem szimpi ez a csávó! Nyers és rideg, olyan kemény volt

– idézte fel Tóth Gabi, amire Papp úgy reagált, ő csak izgult és próbált mindenre odafigyelni.

Az interjú folytatásában a páros azon lamentált, vajon előny vagy hátrány, hogy a többi pártól eltérően már a próbaidőszakot megelőzően ismerték egymást.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik