Élet-Stílus

Nyerő Páros: Hujber Ferenc kedvese megsérült az egyik feladat közben, kórházba vitték a forgatásról

RTL
RTL
Miután megvizsgálta őt, a produkcióban dolgozó orvos úgy ítélte meg, jobb, ha azonnal kórházba viszik Szőke Krisztinát.

A Nyerő Páros csütörtöki epizódjának előzetese szerint Szőke Krisztina megsérült az egyik feladat teljesítése közben, kiment a térde. Hujber Ferencék az esetről nemrég a Blikknek meséltek.

Mint kiderült, Szőke Krisztina Balogh Edinával párbajozott, kötélhúzás volt a feladat, aminek a végén már a földön csúszva igyekeztek legyőzni a másikat, Hujber Ferenc kedvese ekkor szisszent fel és kapott a térdéhez. Kénytelen volt feladni a párbajt, és miután fájdalmai nem enyhültek, a forgatáson jelenlévő orvos megvizsgálta őt, aki úgy ítélte meg, jobb, ha azonnal kórházba viszik Szőkét – az orvos ugyanis azt gyanította, hogy Hujber párjának térdében egy rossz mozdulat következtében elszakadt a keresztszalag, amit operálni kell.

Borzasztó volt várni, csak annyit akartam, hogy a szerelmem jól legyen! Nem a játék miatt, hanem hogy ne legyen komolyabb baja, maradandó sérülése, amely miatt nem tudja úgy továbbvinni az életét. Tudom, hogy milyen fontos neki a mozgás és láttam, hogy minden verzió megfordul az ő fejében is

– szólalt meg az esetről a lapnak Hujber Ferenc, aki a játékmester Kabát Péterrel együtt elkísérte Szőkét a kórházba.

A színész kedvesénél végül az MR-vizsgálat nem mutatott szalagsérülést, egy kisebb repedést azonban felfedeztek a térdén, kialakult továbbá egy ödéma is.

Nagyon örültem, hogy nem lett komolyabb bajom. Bár ráállni nem nagyon tudtam és menni se, de úgy voltam vele, hogy ez meggyógyul, végigvisszük a játékot

– mondta a történtek után Szőke Krisztina.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: a második szimpátiaszavazás után Hercegéknek kellett távozniuk a villából
Egyedül egy páros szavazott arra, hogy ők maradjanak versenyben a szintén veszélyzónába került Jauriékkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik