Élet-Stílus

Szegedi Fecsó elmondta, hány kilót adott le a Molnár Áron elleni Sztárbox-meccsére

RTL
RTL
A színésszel vasárnap szálltak ringbe, egy címvédő mérkőzés keretein belül.

Molnár Áron és Szegedi Fecsó is összecsaptak a Sztárbox nyolcadik versenynapján: a színészt eredetileg az üzletember hívta ki a nyáron, azt ígérve: lefogy Molnár 85 kilós súlyára, hogy ringbe szállhassanak. Utóbbi jelezte, hogy a súlya nem 85, hanem 80–81 kiló, ám elfogadta a kihívást: azzal a feltétellel, hogy ha Szegedinek nem sikerült lefogynia a megígért 85 kilóra, minden egyes pluszkiló után egymillió forintot kell utalnia a Loupe Színházi Társulásnak, „ezzel támogatva a független, szabad művészetet”.

Szegedi, ígéretét betartva, valóban lefogyott a megígért 85 kilóra, meccsük után – melyet végül a színész nyert meg – a Blikknek mesélt a felkészüléséről.

Egy ilyen öt hónapot keményen készültem rá. Nyár elején, tavasz végén kezdtem el készülni

– osztotta meg a portállal az üzletember, aki, mint mondja, 96 kilóról fogyott le 85-re.

Nagyon sok sport, egészséges étrend és gyakorlatilag nulla bulizás. A nulla bulizást nehezen bírtam, szeretem élni az életet, de megvallom őszintén, jobb így, egészségesen élni.

A lapnak Molnár Áron is megszólalt, aki elárulta: miután a mérlegelésen kiderült, hogy Szegedi Fecsó lefogyott a megígért súlyra, megegyeztek abban, hogy a meccs vesztese egymillió forintot ad a győztesnek. A színész a megkapott összeget jótékony célra ajánlotta fel.

Kapcsolódó
Anyukák és címvédés a ringben, kialakult a döntős mezőny – képeken a legutóbbi Sztárbox
Fotókon a Sztárbox nyolcadik adása, két elődöntővel, egy gálameccsel és egy címvédéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik