Élet-Stílus

Több ezernyi rejtélyes kátrányszerű golyó sodródott partra Sydney strandjainál

David GRAY / AFP
David GRAY / AFP
Mostanra sikerült már beazonosítani, miből állnak, de hogy honnan származnak, nem tudni.

Újra megnyitották Sydney strandjait, miután a hét elején lezárták őket azt követően, hogy több ezernyi rejtélyes kátrányszerű golyó sodródott a partra – írta a BBC.

A golyóbisokat azóta bevizsgálták a szakértők, eszerint a kozmetikumokban és tisztítószerekben használt vegyi anyagokhoz hasonló vegyszerekből, egészen pontosan fűtőolajjal kevert zsírsavakból állnak, de az továbbra sem világos, honnan származnak.

Új-Dél-Wales környezetvédelmi minisztere, Penny Sharpe úgy nyilatkozott, hogy folytatják a vizsgálatot a szennyezés forrása és a felelős személyek megállapítása érdekében.

Sydney nyolc strandját is le kellett zárni, köztük a leghíresebb Bondi Beach-et is, hatalmas takarítást rendeltek el, mivel a hatóságok attól tartottak, mérgezőek lehetnek a fekete golyók.

Nem nagyon mérgezőek, de nem szabad megérinteni, felkapni őket

– mondta az állam tengerészeti vezetője, Mark Hutchings. Ha valaki mégis hozzáér, akkor szappanos vízzel vagy babaolajjal mosson kezet, tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik