Élet-Stílus

Laczik Fecó után Tari Botond is otthagyja a Beatricét

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
12 évig volt a zenekar tagja.

Csütörtök hajnalban a 24.hu-n is megírtuk, hogy Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán után Laczik Fecó basszusgitáros is úgy döntött, hogy közel 30 év után otthagyja a Beatricét. Ezzel párhuzamosan Tari Botond gitáros is bejelentette, hogy búcsút mond a zenekarnak.

Ez is eljött! Elköszönök! Köszönöm az elmúlt éveket, a számtalan új barátságot, a belém fektetett energiát és a rengeteg koncertet! Tizenkét évet töltöttem a Beatricében. Nagyon szerencsés vagyok, mert kisvárosi srácként valóra válhatott az álmom, amikor a zenekarhoz kerültem, ahol szépen lassan kialakult a pozícióm, és a zenekar tagja lettem. Az évek alatt rengeteget tanultam. Ebben nagyon sokat segítettek az akkori zenekartagok is. Ezt ezúton köszönöm nekik!

írta Facebook-posztjában Tari, hozzátéve:

Szóval gitáros, énekes, szintetizátoros lettem, de mindenért többszörösen, nagyon keményen meg kellett dolgoznom, hogy bizonyítsam: Velem jobbak vagyunk! És ezzel semmi baj nincs, hiszen az álmaim vittek előre. Amikor elfáradtam, ezek mindig segítettek felállni és lelkesen folytatni. De az elmúlt időszakban olyan mértékben sérültek az álmaim, hogy felébredtem. Ezért ezekkel a sorokkal mindenkinek köszönöm, hogy ebben a felállásban elfogadott és velem álmodott!

Nagy Feró a múlt héten úgy nyilatkozott a Beatricéről, működik a zenekar, járják az országot, újra fel kell építeniük magukat, ezért akár kisebb klubokban is fellépnek.

Szpuszenik Richárd a neve, mi csak Szputnyiknak hívjuk, mert azt könnyebb kimondani, de van egy több mint két méter magas új gitárosunk is. A régi három tag megvan: Tari Botond gitáros, Laczik Fecó basszusgitáros meg én. Idén készítettünk egy nyolc dalból álló lemezt egy régi barátommal, Csillag Endre Csukával, aki többek között az Eddában és a Bikiniben játszott, most a Zártosztályt erősíti. Ezen a lemezen nagyon sok fontos mondanivaló van, amit remé­nyeink szerint az emberek megfogadnak.

Kapcsolódó
Közel 30 év után Laczik Fecó is kilép a Beatricéből
Korábban Nagy Feró fia és Kékkői Zalán is otthagyták a zenekart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik