Élet-Stílus

Közel 30 év után Laczik Fecó is kilép a Beatricéből

Szabolcs László
Szabolcs László
Korábban Nagy Feró fia és Kékkői Zalán is otthagyták a zenekart.

Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán gitáros év elején jelentették be, hogy kilépnek a Beatricéből. A minap Laczik Fecó basszusgitáros is úgy döntött, hogy közel 30 év után otthagyja a bandát, erről a Facebook-oldalán tájékoztatta rajongóit.

Pár hét és január 12-én lennék pontosan 30 éve a Beatrice együttes tagja, de elég volt! 1995-ben felültem a Hatvanból induló »álomvonatra«, ami elrepített a képzeletem határán is túl. Elképesztő hegyeken és völgyeken keresztül zakatolt velem ez a vonat rendkívüli helyekre. Eljutottam több álomországba és rengeteg szeretettel találkoztam minden állomáson. Robogott a csodálatos gőzös, de néha egy kis javításra szorult, mint ahogy én is, mert az idő vasfoga megrágott mindkettőnket, de mégis utaztunk tovább együtt. Megjártuk a mennyországot és a poklot is. Aztán ez a masina sajnos megérkezett a végállomásához, és ezzel az álomvonatra szóló jegyem végleg lejárt, 29 év után leszállok a Beatrice nevű vonatról

– írta posztjában Laczik, hozzátéve: nem fogja cserbenhagyni a rajongóit.

Annyi szeretetet kaptam tőletek a »majdnem« 30 év alatt, hogy most én jövök! Találkozunk a VIRTUSCIRCUS koncerteken és egy meglepetést is tartogatok számotokra!😉😁 Üdv mindenkinek, hamarosan találkozunk!

– zárta sorait a zenész.

Nagy Feró a múlt héten a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben a Beatricéről is szó esett. A frontember akkor úgy nyilatkozott, működik a zenekar, járják az országot, újra fel kell építeniük magukat, ezért akár kisebb klubokban is fellépnek.

Szpuszenik Richárd a neve, mi csak Szputnyiknak hívjuk, mert azt könnyebb kimondani, de van egy több mint két méter magas új gitárosunk is. A régi három tag megvan: Tari Botond gitáros, Laczik Fecó basszusgitáros meg én. Idén készítettünk egy nyolc dalból álló lemezt egy régi barátommal, Csillag Endre Csukával, aki többek között az Eddában és a Bikiniben játszott, most a Zártosztályt erősíti. Ezen a lemezen nagyon sok fontos mondanivaló van, amit remé­nyeink szerint az emberek megfogadnak

– mondta az énekes.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik