Élet-Stílus

Házasodna a gazda: Józsi gazdával nem lehetett bírni a táncparketten, Dius nem tudott a közelébe kerülni

Diszkóban jártak.

Józsi gazdának külön randit szervezett az egyik szívéért küzdő hölgy, Dius. Ő volt az, aki néhány résszel ezelőtt meglátta, hogy a gazda telefonján pucér nők képei vannak lementve, de ez látszólag nem szegte kedvét. A hétfői epizódban azzal lepte meg a férfit, hogy elvitte őt egy diszkóba, ahol csak ők ketten voltak a táncparketten.

Józsi gazdában ez régi emlékeket idézett fel: „Hogy én mekkora tűzzel, elvárással, boldogsággal mentem fiatalkoromban táncolni!”

Dius terve az volt, hogy kettesben táncolnak majd a gazdával, utóbbi azonban egyéniben kezdett bulizásba.

Jött is a mozdulat, már vonaglottam, táncoltam, mert akartam a ritmust kihasználni erre a dologra

– magyarázta utóbb Józsi, a saját bevallása szerint „veretősebb” táncokat kedvelő Dius meg is jegyezte neki: „Olyan, mintha itt sem lennél”.

Próbáltam Józsihoz picit közeledni meg ránézni, de ő eltáncikált magában

– mondta el a nő.

Egyszerűen, ha meghallom azt a zenét, ami számomra kellemes, jó a ritmus, akkor velem már nem lehet bírni. Utána én már magamat viszem, már nem is vagyok ott szinte, csak élvezem a zenét, a mozdulatokat. […] Azt éreztem, hogy eljöttem 18 évesen egy diszkóba, ahol egy gyönyörű lánnyal táncolok. Öröm volt ránézni arra a pici nadrágra. Nagyon jó volt, nagyon boldoggá tett

– értékelte az élményt Józsi gazda, hozzátéve: olyan érzése volt, mintha egy videóklipben szerepelne.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik