Csütörtök este ért véget A Kísértés – ami jövőre új évaddal tér majd vissza a TV2 képernyőjére. A fináléban Brigi visszaadta jegygyűrűjét Dusánnak, majd úgy döntött, Mátéval szeretné elhagyni a szigetet.
A páros ma a Mokkában vendégeskedve osztotta meg, hogy a reality vége óta boldog kapcsolatban élnek.
Amikor a kísértőként megismert férfit arról kérdezték, a szerelmet kereste-e a műsorban, Máté úgy fogalmazott:
Én azt mondtam a casting során, hogyha mutatnak nekem egy velem egyidős, vagy közel egyidős olyan magyar nőt, akinek helyén van az értékrendje, tud főzni, mosni, takarítani… amúgy ez viccesen hangzik, de frankón nem így van a mai fiatal lányoknál, és az első randi után, vagy az első pár mondat után nem az a kérdése, hogy mennyit keresel, melyik étterembe szeretnék menni és társai, akkor engem megvettek. Benne minden olyat megtaláltam, amit kerestem. Láttam, hogy minden a helyén van, értékrendileg is, meg külsőleg-belsőleg megtetszett
– magyarázta Máté, kiemelve: úgy véli, egészen addig tisztességesen játszott, amíg meg nem látta, hogy bánik Brigivel az akkori párja.
Körülbelül a második ceremóniáig. Amikor tényleg láttam, hogy már úgy jön haza, illetve úgy is megy el, hogy teljesen össze van törve a nő. Gyomorgörcs, tényleg, még nem történt semmi, de már fél, ez nem normális. Ha tudja, hogy a másik oldalon minden oké és bízhatok a páromban, akkor nem így megyek el. És ő minden egyes ceremónia után látszott, hogy lefele, lefele, lefele, és én ebből szerettem volna kihozni.
Brigi a beszélgetés során elmondta, nem bánta meg, hogy elvállalta a műsort, Máté oldalán ugyanis úgy véli, megtalálta a szerelmet. Úgy gondolják, párként akár újra bele is mernének vágni a realitybe, mert teljes mértékig megbíznak egymásban.