Élet-Stílus

Az Árulók: ismét két ártatlan számára ért véget a játék

RTL
RTL
Már csak hatan vannak versenyben.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi epizódjában Hevér Gábor és újdonsült árulótársa, Bíró Bea megölték Megyeri Csillát, az esti kerekasztal-ceremónia után pedig újabb ártatlannak kellett távoznia: a versenyzők Hermányi Mariannt száműzték, akit szinte a játék kezdetétől gyanúsnak találtak.

Drága árulók! Nagyon köszönöm nektek ezt a játékot, mert ti tanítottátok a legtöbbet arról, hogy hogyan működik egy társadalom, hogyan működnek az emberek, hogyan működöm én. Ti kiválasztottatok egy szerepre engem, ami nem volt hálás. Ez azt jelenti, hogy én voltam a pajzsotok. Kemény, kemény játék volt, de köszönöm nektek. Illetve drága ártatlanok, én azt kívánom nektek, hogy egyszer majd, amikor a fejetek befejezi a forgást, akkor az arcotok ismét előre néz majd. Ártatlanok, egyre kevesebben vagytok

mondta az igazság körében állva a színésznő, mielőtt hátat fordított volna a versenyben maradt hat játékosnak.

Kapcsolódó
Molnár Áron elmondta, szerinte ki Az Árulók jelenleg futó évadának legerősebb játékosa
A színész szerint érzelmileg és mentálisan is brutálisan megterhelő, ha valakire célkereszt kerül a játékban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik