Élet-Stílus

A Kísértés: „Én érzem magam itt kísértőnek” – közölte Dusán Edával

TV2
TV2
Eda szerint nem lehet kitalálni, mi jár Dusán fejében.

Eda után Angihoz is közelebb került Dusán A Kísértés legutóbbi epizódjában. Brigi vőlegénye ezúttal tantrikus jógán vett részt Angival, majd, amikor Edával beszélgetett a hálószobájában, azt mondta a csábítónak, hogy mindkettejükkel „vibe-ol”.

Én érzem magam itt kísértőnek amúgy. De tényleg, az durva amúgy? Ez mit ad?

– kérdezte Dusán, mire Eda azt felelte: elmezavart.

Nem lehet kitalálni, mi a következő lépése és mi van a fejében, hogy… az én logikámat túlhaladja

– fogalmazott később a kísértő a riportszobában.

Eda érdeklődésére Dusán meg is mutatta, mennyire kerültek egymáshoz közel Angival a jóga során, majd jelezte a lánynak, hogy ezúttal Angival szeretne együtt aludni – utóbbival pedig kitervelték, hogy megtréfálják Edát azzal, hogy azt mondják neki, csókolóztak az éjjel.

Imádtam, hogy mindenki elhitte, amit mondunk. Kérdés nélkül egyébként, mintha ez ilyen teljesen természetes lett volna, hogy random bent alszom és smárolunk

fogalmazott miniinterjújában Angi, miután a reggelinél előadták a történetüket Dusánnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik