Noszály Sándor és Pulai Imre összecsapásával zárult a Sztárbox legutóbbi versenynapja. Meccsük az első menetben véget ért, Noszály kiütéssel győzött.
A mérkőzés után az egykori sportolók a Blikk munkatársaival beszélgettek, melynek alkalmával Noszály megosztotta, milyen taktikát követett a ringben.
A taktika az volt, hogy agresszív legyek nagyon, mert mondtam, hogy ez egy pozíció-játék, olyan, mint a tenisz. Aki az első pozíciót megfogja, az előnyben van. Ez pont olyan, mintha az ember elképzel egy kocsmai verekedést, ez nem az volt szerencsére. Aki először a hamutálcával megüti a másikat, az fog nyerni valószínűleg. Hogyha hagytam volna, hogy rámjöjjön, azért egy őserő a Pulai úr, akkor elhitte volna, hogy megver, és akkor lehet, hogy megváltozik az egész
– magyarázta Noszály, hozzátéve: teniszezői pályafutása alatt megszerzett jó kezdősebességét is hasznosítani tudta a bokszban.
A mérkőzést illetően Pulai Imre elmondta, kicsit csalódott, hogy a meccs nem ment tovább, hangsúlyozta viszont, hogy nincs benne harag.
Ez sport, erről szól. Ha tudom, akkor én ütöttem volna így le, ez ilyen.
Noszály Sándor egyébként a meccs során eltörte az egyik ujját, ám azt mondta, négy nap alatt majd mantrával meggyógyítja a sérülést.