Élet-Stílus

Bajban lévő menyasszonyok megmentőjévé vált a brit lottónyertes

supergenijalac / Getty Images
supergenijalac / Getty Images
Peter Congdon, miután 2015-ben nyert a lottón, azt tette, amiről nagyon sokan álmodnak: vett magának néhány luxusautót. Néhány évvel később azonban rájött, hogyan tehet jót a járműveivel.

Menyasszonyok, kamaszok és idős emberek sofőrjévé, egyben jótevőjévé vált a 76 éves Peter Congdon. A cornwalli Truroban élő nagypapa, akinek már tíz unokája van, kilenc évvel ezelőtt 13,5 millió fontot (közel 6,5 milliárd forintot) nyert a lottón – írja a Daily Star című, brit bulvárlap.

Úgy döntött, kiélvezi a nyereményét, egy flottányi luxusautót vett magának, többek között egy BMW i8-at és egy Bentley Continentalt is. A koronavírus-járvány idején Peter megtudta, hogy a városában egy menyasszony azért szomorkodik, mert nem tud magának kocsit bérelni, ami elvinné a templomba. A lottónyertes gondolt egyet, beszállt a Bentley-be, elment a nőhöz, és felajánlotta neki a segítségét. A nő sírva fakadt örömében, amikor megtudta, hogy egy luxusautóval furikázzák élete nagy napján, ráadásul teljesen ingyen.

Congdon azóta több mint huszonöt esküvőn volt önkéntes sofőr olyan párok kedvéért, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy 500 fontos (közel 240 ezer forintos) napidíjért béreljenek luxusautót. A lottónyertes vett néhány lakást is, melyeket piaci ár alatt ad ki fiatal pároknak, hogy ezzel segítsen nekik közös életük elkezdésében.

Hallva Peter jótékony természetéről, egy kamasz azzal kereste meg a férfit, hogy nem vinné-e el őt a BMW-jével az iskolai báljára. A férfi boldogan mondott igent, így azóta nemcsak menyasszonyok, hanem diákok is gyakran keresik. De Peter Congdon még ezen a ponton sem állt meg: egy nőt, aki másképp nem tudott volna elmenni, elfuvarozott a bátyja temetésére, és segített, hogy egy rákkal küzdő kislány egy napra valódi hercegnő lehessen.

Amikor megnyerte a lottót, Peter Congdon egyik első dolga volt, hogy 1,2 millió fontot (570 millió forintot) adományozott egy speciális medencére egy egészségügyi központnak, elhunyt felesége, Rosemary emlékére, aki több mint 30 éven át küzdött szklerózis multiplexszel. Később vett a központnak egy vadonatúj Range Rovert is, amit egy jótékonysági tombolán sorsoltak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik