Élet-Stílus

Mikes Anna az Ázsia Expresszről: A nehéz helyzetek ellenére mi egymással soha nem problémáztunk

TV2
TV2
Nem volt köztük feszültség Krausz Gáborral, állítja a táncosnő.

Mikes Anna és Krausz Gábor az idei Ázsia Expressz egyik szerelmespárja. A tavalyi Dancing with the Stars győztesei a táncos showműsor után vállalták fel kapcsolatukat, a mostani kalandrealityben pedig a nézőkben az a kép rajzolódhat ki róluk, hogy a táncosnő a kiegyensúlyozottabb kettejük közül, míg a séf inkább impulzív természet – ezt bizonyítja, hogy sokszor fenyegetőzött már a verseny feladásával is.

Mikes a Galmournak adott nyilatkozatából kiderül, párjával együtt nézik az Ázsia Expressz adásait. „Érdekes látni magunkat a tévében, a reakcióinkat, a küzdelmeinket” – árulta el a profi táncos.

Arra kifejezetten kíváncsi voltam, hogy amit mi ott éreztünk és megéltünk, az mennyire fog átjönni a tévénézőknek, mennyire fognak tudni azonosulni a szituációkkal. Nyilván ez múlik azon is, hogy hogyan lett összevágva a műsor, és persze nem az egész napunkat látják a nézők, hanem bizonyos helyzeteket. Érzelmileg sokkal nehezebb volt egy napunk, mint ami a képernyőre kerül belőle.

Mikes elégedett a teljesítményével, mivel mint mondja, az adott szituációban mindig a maximumot hozta ki magából. Hozzátette: ha a már megszerzett tapasztalatokkal vágna bele a versenybe, akkor lennének dolgok, amiken változtatna.

Ami Krausz Gábor viselkedését illeti, Mikes Anna azt mondta, a műsorban szélsőséges körülmények közé kerültek, amit nem lehet összehasonlítani a civil élettel.

A nehéz helyzetek ellenére is mi egymással mindig nagyon szépen viselkedtünk, soha nem problémáztunk, nem volt köztünk feszültség. Nagyon összezártunk, tisztelettel voltunk és vagyunk egymás felé

– véli a táncos.

Másokkal azonban volt vitájuk, például a Béres AnettSáfrány Emese duóval:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik