Élet-Stílus

Megasztár: megosztotta a zsűrit ifj. Schobert Norbert produkciója

TV2
TV2
Végül Marics Peti döntésén múlt, továbbjut-e a következő fordulóba.

Augusztus végén derült ki, hogy – a jelenleg katonai kiképzésben résztvevő ifj. Schobert Norbert is elindul az idei Megasztárban.

A 12 év után újra elrajtoló tehetségkutató első adása vasárnap debütált, melyben Rubint Rékáék idősebbik fia is feltűnt, David Kushner Daylight című dalát adta elő.

Schobert produkciója igencsak megosztotta a zsűrit: míg Molnár Ferenc Caramel egyértelmű igennel engedte volna őt tovább, majd Marsalkó Dávid is hamar bizalmat szavazott neki, Papp Szabi és Rúzsa Magdi már a nem mellett döntöttek.

Tudod, az van, hogy én most azt érzem, hogy valahol téged rettentően féltelek is. Tudom azt, hogy mindenki akkora terhet kap, amit el tud vinni, csak azért nem gondolom azt, hogy felkészületlenül szabad odaállni pofonok elé. Úgyhogy bocsáss meg, de belőlem most egy pillanatra inkább egy érett valaki fog szólni, és azt mondom, hogy nem

– jelentette ki az énekesnő, mire Marics Peti kezébe került döntés, hogy végül továbbmehet-e ifj. Schobert Norbert a következő fordulóba.

Szerintem nagyon sokszor láttunk már tehetségkutatókban olyat, hogy többször jött vissza valaki az évek során. Volt már olyan is, amikor olyat láttunk, hogy valaki a harmadik, negyedik évére forrt ki annyira, hogy el tudott jutni akár a végééig is. Ez a nagy dilemma ebben, hogy neked mi lenne a jobb. Az, ha adnánk neked arra időt, hogy jobban felkészülj a következőre, vagy most bedobunk így egy mélyebb vízbe, és ott aztán a franc tudja, mi lesz, mennyit tudsz ennyi idő alatt fejlődni. Most viszont szerintem legyünk merészek, és nézzük meg, neked mit jelent az, hogyha mész még egy kört minimum, és akkor kapsz egy igent tőlem is, aztán megnézzük, az merre visz

indokolta meg döntését Marics, ezzel továbbjuttatva Schobertet.

A visszatérő Megasztár első adásáról szóló kritikánkat ide kattintva lehet elolvasni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik