Élet-Stílus

Papadimitriu Athina az árvízről: Ha a mostani nagyobb lesz, mint a 2013-as, akkor óriási bajban vagyok

TV2
TV2
Az elmúlt hónapjai a helyreállításról szóltak, tavaly ugyanis kigyulladt a háza.

Papadimitriu Athina nemrég a Borsnak adott interjújában beszélt arról, hogy teljes bizonytalanságban van, retteg ugyanis, hogy az árvíz harmadjára is elárasztja Dunakanyarban lévő otthonát.

Ha a mostani nagyobb lesz, mint az az emlékezetes 2013-as dunai árvíz, akkor óriási bajban vagyok. Évekkel ezelőtt megemelték a gátat, ami elvileg megvéd minket, csak abban reménykedem, hogy ez tényleg így lesz

– osztotta meg a lappal a színésznő, aki mint mondja, kicsit el van fáradva, a tavalyi tűzeset után pedig, amely komoly károkat okozott a házában, a Duna áradása már végképp nem hiányzott neki.

Az elmúlt hónapok a helyreállításról szóltak. Az sem volt egyszerű, mert szinte alig voltam otthon, mert annyit dolgoztam a nyáron. 28 előadásom volt, többek között Erdély, Felvidék, Sümeg, Bikal, Mórahalom, és ezt még hosszasan sorolhatnám. Jelenleg is pakolok, sok minden nincs még a helyén. Egy helyben topogok, hogy mitévő legyek. Folyamatosan hallgatom a híreket, mire számíthatunk. Ha esetleg tényleg elkerülhetetlen lesz, a Duna vízállása miatt hozzám is elér a víz, akkor lépek, és igyekszem megóvni az értékeimet, hogy ne ázzanak el

– magyarázta Papadimitriu, akiben máig élénken él az emlék, amikor annak idején traktorral vitték ki a házától, hogy eljuthasson a színházi fellépésére.

Otthonát korábban két alkalommal is elárasztotta már a Duna, 7-8 évvel ezelőtt feljebb is költözött a területen.

Két nappal ezelőtt még azt gondoltam, megúszom, de semmi jóval nem kecsegtetnek. Úgy hallottam, hogy a 11 évvel ezelőttihez képest 50 centivel feljebb lesz a víz, akkor pedig a házamat is elönti. Nem tudom, mi lesz az állataimmal. Elégé elfáradtam ezekben a problémákban, még akkor is, ha ezek megerősítik az embert, így aztán tudom, hogy mint mindig, most is találok valami megoldást. Bevallom őszintén, egyszer átszaladt az agyamon, amikor belegondoltam a tűzesetbe, most pedig az árvízbe, talán egy jelnek kellene vennem, hogy elköltözzek innen. De azt mondtam, hogy nem. Imádok itt élni. Tizenegy évenként még ezt is kibírom érte.

A színésznő egyébként januárban költözött vissza a házába, ami tavaly decemberben kigyulladt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik