Élet-Stílus

G.w.M ringbe szállna a Sztárboxban

TV2
TV2
„Ha a csillagok is úgy állnak...”

Vasárnap lezajlott a Sztárbox harmadik elődöntője, melynek keretében a nézők három meccset izgulhattak végig a tévé előtt ülve vagy a helyszínről. Utóbbi táborba tartozott Kulcsár Edina és G.w.M, akiket az egyik szünetben szólaltatták meg. Mint elmondták, Varga Viktor miatt mentek el, aki Dóra Béla ellen állt ki tegnap. Az is kiderült, hogy amíg ők kimenőt kaptak, gyerekeikre a rapper édesanyja vigyázott.

G.w.M-től  megkérdezték, következő alkalommal vállalná-e a megmérettetést és ringbe szállna-e.

Ha a csillagok is úgy állnak, akkor részt fogok venni benne, és akkor meglátjuk, mi lesz ebből

idézi a zenész válaszát a story.hu.

A Keresztanyu és a Drága örökösök színésze, Dóra Béla egyébként hetekkel ezelőtt megnevezte, ki ellen állna ki szívesen, és G.w.M-et mondta.

Kapcsolódó
Döntetlen, sarokba szorítás, technikai KO – képeken a Sztárbox harmadik negyeddöntője
Vasárnap három férfi súlycsoportban rendeztek versenyeket a Sztárbox harmadik adásában. Könnyűsúlyban Varga Viktor és Dóra Béla csaptak össze egymással, nehézsúlyban Pulai Imre és Király Péter léptek ringbe, középsúlyban pedig Veréb Tamás és Törőcsik Dániel mutatták meg egymásnak és a nézőknek, mit tudnak. Galéria.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik