Élet-Stílus

Csézy a lombikról: A másodiknál, amikor nem találták a szívhangját, akkor úgy éreztem, rámszakad az ég

TV2
TV2
Az első két beültetése rögtön sikeres volt, ám mindkét terhességet meg kellett szakítani a kilencedik hétnél. A küzdelmes évek után azonban hamarosan megszületik a kislánya.

Csézy júliusban osztotta meg követőivel a közösségi oldalán, hogy kisbabát vár. A 44 éves énekesnő és 18 évvel idősebb férje évek óta lombikprogramban vettek részt, hosszú ideje vágytak ugyanis közös gyerekre. Mint kiderült, kislánnyal bővül majd a családjuk.

Az énekesnő nemrég Palik Lászlóék vendége volt az Ilyen az élet című YouTube-műsorban, ahol elmesélte, milyen hosszú út vezetett el oda, ahol most vannak a kedvesével.

Mint mondja, hat évvel ezelőtt döntötték el, hogy külső segítséget kérnek a családalapításban. Egy magyarországi intézetben próbálkoztak először, ahol nagyon kedvesek voltak velük.

Tényleg nagyon szerettek minket. Volt ott három próbálkozásunk. Nekem az volt nagyon nehéz, hogy sikerült az első kettő beültetés egyből, és mind a kettő megállt a kilencedik hétnél, és el kellett vetetni. A másodiknál, amikor nem találták a szívhangját, akkor úgy éreztem, most itt rámszakad az ég. Az elsőnél úgy voltam, hogy fel kell állni, megyünk tovább, a cél lebegjen a szemem előtt és össze kell szedni magát az embernek, és csináljuk

– emlékezett vissza az énekesnő, aki annak idején nem sokkal újév után ment ultrahangos vizsgálatra a férjével, ahol nem találták a babájuk szívhangját. Az eset után fél évre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket és tovább tudjon haladni a családalapítás útján.

A téma kapcsán Csézy elmondta, hogy meglátásai szerint Magyarországon nagyon jó szakemberek és kedves orvosok vannak, de „nincs, ami összefogja az egészet”.

Úgy értve, hogyha valami baj van, tehát ha nem sikerül a megtermékenyítés, a behelyezés, és nem fejlődik a magzat vagy az embrió, nincs utána tovább lekövetve, hogy akkor mit csináljunk. Mit kéne megnézni, mire figyeljünk, mi maradt ki esetleg? Nekem ez az, ami itt hiányzott.

Nőgyógyászi ajánlásra később egy brnói meddőségi klinikát vettek célba, ám elmondása szerint kezdetben a legrosszabb intézménybe látogattak el, ahol érzelmileg és anyagilag is kirabolták őket: a legnagyobb csomagot vetették meg velük, ami nem hozta a várt eredményt, és az ott dolgozó szakemberek nem csinálták meg, amit a férjével kértek tőlük, például azt, hogy vizsgálják be az embriót.

Az énekesnő aztán egy podcastben beszélt a nehézségeikről, amit követően több ajánlást is kapott a közönségtől. Végül egy másik brnói klinikán jártak sikerrel, ám fél évig csak vizsgálták és műtötték, amiben nagyon elfáradt.

A vizsgálatok során kiderült, hogy egy baktérium túlszaporodott a méhében, ami miatt kétszer is antibiotikumos kezelést kapott. Közben folyamatosan figyelték a vérképét, amelyen látszott, hogy leesett a progeszteronszintje, illetve vérhígítót is használnia kellett.

Az interjú során Csézy azt is elárulta, hogy a férje is nagyon régóta vágyott már babára, ám a második vetélése után biztosította őt, hogy részéről akkor is kerek az életük, ha nem lesznek szülők.

Amikor a második vetélés volt, sírtunk a kórházban, akkor ő azt mondta, nem bánja, ha ketten maradunk. Ő így is imád. Mi így is egy család vagyunk. Hogy ő nem tudja nézni azt a szenvedést néha, amin átmegyek. Hogy neki így is kerek az élet velem. De én mégis azt éreztem évek óta, hogy topogunk. Hiába csinál az ember új lemezt, vagy hiába csinál ő is új dolgot, hiába vannak nagyon nagy dolgok az életünkben, valamiért semmi sem pótolja ezt, semmit nem ér semmi.

Miközben küzdött azért, hogy babája lehessen, az énekesnő eldöntötte, hogy abba sem őrül bele, ha nem sikerül a dolog, ám mint mondja, úgy volt vele, hogy „elmegy a falig”, a béranyaságon is elgondolkodott. Nem tudta magát idős nőként úgy elképzelni, hogy nincs gyereke – a lelke mélyén mindig benne volt, hogy egyszer anya lesz.

A téma kapcsán hozzátette: nem bánja, hogy nem lett fiatalon anya, ugyanis a férjével szeretett volna családot alapítani, ha viszont belegondol abba, hogyha hat évvel ezelőtt azon a klinikán próbálkoztak volna először, ahol most sikerrel jártak, dühös lesz, noha igyekszik elengedni ezt a gondolatot.

Ami a kislányukat illeti, a beszélgetés során Csézy azzal viccelődött, hogy már az összes jó nevet szétszórták otthon az állataik között, így egyelőre számukra is rejtély, hogyan nevezik majd el a babájukat.

Kapcsolódó
Csézy elárulta, kislánya vagy kisfia fog-e születni
A 44 éves énekesnő a múlt hónapban adta hírül, hogy babát vár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik