A PPG 2015-ben indította útjára nemzetközi CSR-programját, a Colorful Communities-t. Az ernyőprogram égisze alatt, az Új Színekkel az Új Kezdetért (New Paint for a New Start) néven zajló kampány keretében a cég hazai leányvállalata, a PPG Trilak ezúttal a pesterzsébeti Benedek Elek EGYMI intézményt támogatta.
A vállalat saját alapanyagok és eszközök felhasználásával (összesen 13,5 millió forint értékben) a saját önkéntesei és egy profi festőcsapat segítségét igénybe véve újította fel az iskolakezdésre a sulit. Az egyhónapos projekt során többek között kifestették a tornatermet, a hozzátartozó öltözőket, az ebédlő egyes részeit, illetve folyosószakaszokat, ajtókat, radiátorokat, kőpárkányokat is. A vállalat a dolgozói önkénteseivel egy 9 x 3 méteres mesefalat is készített, amelyen az intézmény névadója, Benedek Elek legendás mesehősei láthatók. A művészeti alkotás Nagy Zoltán és Benkő Katalin muralfestők irányításával készült, és az ötletet többek között az adta, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalok fejlesztésében az intézményben is komoly szerepet kap már óvodás kortól a meseterápia: