Élet-Stílus

A műtétet végző idegsebész 13 éves lánya fúrhatta ki egy beteg koponyáját a grazi egyetemi klinikán

Westend61 / Getty Images (illusztráció)
""
Westend61 / Getty Images (illusztráció)
""
Kicsit túl komolyan vette az apa-lánya napot a munkahelyén az osztrák orvos, akit, a túlkapása miatt, súlyos testi sértéssel vádolnak a hatóságok.

Büntetőeljárás indult egy elismert szakembernek számító, osztrák idegsebész ellen, aki, a gyanú szerint, az egyik általa lebonyolított agyműtét során hagyta a tizenéves lányának, hogy ő fúrja ki a páciense koponyáját – írja a Daily Mail.

A grazi LKH egyetemi kórház orvosa, akinek a személyazonosságát nem fedték fel, még idén januárban vihette be magával a 13 éves lányát a műtőbe, hogy lépésről lépésre bemutathasson neki egy műtétet. A beavatkozás során pedig azt is hagyta neki, hogy ő fúrjon lyukat a sürgősségi ellátásra szoruló páciense fejébe.

Az áldozat, a 33 éves Gregor R., egy erdei balesetben ütötte be a fejét annyira, hogy a kórházba szállítása után azonnal meg kellett műteni.

Az eset után a meg nem nevezett idegsebészt és egy másik orvost is elbocsátottak az egyetemi klinikáról – közölte az orvosi túlkapás kivizsgálását végző, grazi ügyész, Hansjoerg Bacher. Aki egyúttal azt is megerősítette, hogy a két említett orvos és a műtétben résztvevő öt további orvos ellen is súlyos testi sértés miatt nyomoznak a hatóságok.

A páciens, állítólag, még mindig a baleset utóhatásaival küzd, de csak akkor tudta meg az igazságot a műtétjéről, amikor a rendőrség nyilvánosságra hozta az ügy részleteit. Gregor R. jogi képviselője, Peter Freiberger pedig azt nyilatkozta, hogy az ügyfele minden érintett ellen jogi lépéseket tervez és, szükség esetén, kártérítést is fog kérni.

A műtétre és a fúrásra is szükség volt, ez számunkra vitán felül áll. De az már kérdéses, hogy megengednek ilyet egy 13 éves gyereknek

– mondta az ügyvéd, aki, egyúttal, arra is rámutatott, hogy az operációnál jelen lévő összes szakember bűnrészesnek tekinthető, hiszen bármelyikük megakadályozhatta volna, hogy egy 13 éves gyerek is részt vegyen a beavatkozásban.

Illetve a kórház vezetését is bírálta, mivel, az állítása szerint, a botrány kirobbanása után senki nem vette fel az ügyfelével a kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjen tőle vagy egyáltalán magyarázatot adjon a történtekre.

A kórház azzal védekezett, hogy azért nem vették fel a kapcsolatot a férfivel, mert a büntetőeljáráshoz ő is csatlakozott. A beavatkozást viszont sikeresnek ítélték:

„A műtétet komplikációk nélkül zajlott le. Végezetül szeretnénk kijelenteni, hogy nagyon sajnáljuk az esetet és elkötelezettek vagyunk az ügy teljes körű tisztázása mellett” – fogalmazott az egyetemi klinika közleménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik