Élet-Stílus

Bruti: Az M1-es szereplésem óta megint nem kell járnom fellépni narancsos városokba, falvakba

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szülővárosában sem kap már meghívásokat.

Tóth Imre Bruti  a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2024-ben a párt EP-listájának negyedik helyén szerepelt, valamint az EP listavezetők köztévés vitáján is ő képviselte a pártot május végén. A humorista erre a szereplésére utalt augusztus 20-án közzétett Facebook-posztjában is, melyben arról ír, hogy bizonyos településekre már nem hívják őt fellépni, Márki-Zay Péter viszont meginvitálta őt Hódmezővásárhelyre.

Az idei év is érdekesen alakult számomra. Egyrészről túl vagyok rengeteg fellépésen, egy választáson és egy »remek« EP-vitán (ami miatt megint bekövettetek vagy 30 ezren), másrészről viszont az újabb M1-es szereplésem óta megint nem kell járnom fellépni narancsos városokba, falvakba. Ide tartozik természetesen saját szülővárosom, Debrecen is

– kezdte bejegyzését Bruti, majd így folytatta:

Az nagyjából nyílt titok, hogyha megnyilvánulsz a Fidesszel szemben, netán még szerepet is vállalsz ellenük a politikában, akkugyár ügyben, akkor neked kb. kuka. Rengeteg fellépést, a megélhetésedet bukod el a nézeteid miatt. Tök szerencse, hogy van az országban pár ember, aki segít ilyen helyzetekben is. Ezek az emberek közé tartozik Hódmezővásárhely újraválasztott polgármestere, Márki-Zay Péter, aki így vagy úgy, de értesült ezekről a gondjaimról és rámcsörgött, hogy meghívjon a városába fellépni a borfesztiválra.

A humorista említi, hogy ezt megelőzően csak futólag találkozott a polgármesterrel, akivel „sok dologról biztosan nem gondolkodunk egyformán, de szó nélkül segítő kezet nyújtott, ami tényleg nagyon jól esett”. Hozzátette: számára nem a pénz a lényeg, hanem a támogatás.

Ő már tudja, milyen az, amikor valakit megtapos a hatalom, sőt a saját szövetségesei is, de nem tudták kiölni belőle az emberséget. Péterrel, barátaival, random vásárhelyi emberekkel átbeszélgettünk, átröhögtünk egy nyári éjszakát, kóstoltunk finom borokat és imádtuk minden percét. Köszi Péter!

– zárta sorait a humorista.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik