Élet-Stílus

Csak az üdítőt akarta visszavinni a boltba, több száz millió dollárral lett gazdagabb

Felesége parancsolta vissza a boltba az ötdolláros üdítővel. Lottót vett az árából.

Tayeb Souamit megkérte felesége hogy vigyen vissza egy narancslevet a boltba, nem gondolta volna, hogy ez a kis út alapjaiban fogja megváltoztatni az életét – írja az Indy100.

A férfi és felesége New Jersey-ben élnek, és nem veti fel őket a pénz, az asszony ezért minden filléren rajta tartja a szemét. A nő szerint 5 dollár (kb. 1800 forint) sok egy üveg gyümölcsléért, ezért utasította a férjét, hogy vigye azt vissza boltba, mert „túl drága”. Souami nem tudott mit tenni, beszállt a kocsijába és a bolthoz hajtott, majd sorba állt, hogy visszakapja a pénzét.

Ekkor látta meg a Powerball jackpot hirdetését, és úgy döntött, játszik egyet. Az eladó visszaadta a pénzét a gyümölcsléért, ő pedig vásárolt két sorsjegyet. Pár nappal később ellenőrizte csak a szelvényt, ekkor derült ki, hogy nyert, ráadásul nem is kicsit.

Megütötte a főnyereményt, ami 315 millió dollár (kb. 112, 5 milliárd forint) volt.

Souami később a sajtónak elmondta, hogy a pénzből a fia és lánya tanulmányait fogja támogatni. Az apa azt mondta, neki és feleségének nincs szükségük semmi extrára, így nem is fognak kiköltekezni, azt viszont megfogadták, hogy több narancslevet fognak vásárolni a jövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik