Élet-Stílus

Jákob Zoltán egykori barátnő-jelöltje is szerepelni fog A Kísértésben

TV2
TV2
Kísértőként tűnik majd fel a realityben.

A TV2 közleményben adta hírül, hogy szeptember elsején debütál a csatornán a Temptation Island, azaz A Kísértés című műsor, Kasza Tibi vezetésével.

A realitynek 20 kísértő és négy pár vág neki, utóbbiakat érkezésük után szétválasztják, és a sziget két külön szegletében laknak majd ellenkező nemű csábítókkal. A párosoknak ettől kezdve nem lesz közvetlen kapcsolata egymással, és csak akkor hagyhatják el a villát, ha randevúra indulnak az általuk választott kísértőkkel. A tábortűz ceremóniák alkalmával a műsorvezető külön-külön fogadja majd a párok tagjait, akiknek egy-egy rövid videón megmutatják, hogyan tölti idejét a kedvesük.

Díj nincs, ahogyan nyertest sem hirdetnek a műsor végén, a csatorna közleménye szerint „amit a párok elvisznek a Kísértés szigetéről, az az, hogy biztosan fogják tudni a kapcsolatuk értékét, valódiságát”.

A realityben több ismerős arc is felbukkan majd: a párok között lesz Dorina és Noel, akik korábban a Power of Love című párkereső realityben mutatkoztak be a csatorna nézőinek, illetve Kozelkin Natália is, aki tavaly Jákob Zoltán szívéért versengett A Nagy Ő aktuális évadában.

Kozelkin új szerepéről a közösségi oldalán is posztolt.

Tavaly sok fejtörést okozott, amikor felkértek erre a műsorra, végül úgy döntöttem nem hagylak titeket cserben, és újra képernyőn szórakoztatlak tovább titeket. Most se hagytam otthon a csípős megjegyzéseimet, de ezt már megszokhattátok tőlem… ugyebár😋😜

– írta a reality sajtótájékoztatóján készült fotók mellett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kozelkin Natalia🤍 (@kozelkinnatalia) által megosztott bejegyzés

Mint ismeretes, Nati a tavalyi Nagy Ő-ben a fináléig jutott, Jákob Zoltán viszont a műsor végén úgy döntött, Bettivel szeretne tovább ismerkedni, akivel azóta már véget ért a kapcsolatuk.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik