Hevesi Tamás podcastműsorának vendége volt Hujber Ferenc. A színésszel készült életútinterjúból megtudhattuk, hogy Hujber hogyan tekint magára saját szakmájában. Mint mondja, szerinte ő az egyik, ha nem a legjobb színész.
Hogy miért tartom magam az ország legjobb vagy az egyik legjobb színészének? Én a mellékszerepek bármely tárházát a lúzer szereptől a főszerepig bármire képes vagyok. Tudok vígjátékot és drámát játszani, elképesztő a ritmusérzékem, hihetetlenül jó az adottságom hozzá. És én ténylegesen megtanultam Hamlettől azt a sort, hogy illeszd a szót a cselekményhez. Addig nem tanulok meg egy szöveget, amíg azt nem teszem rá 100 százalékosan a karomra, egy lépésre, egy mozdulatra. (…) Tudok sírni, nevetni, megtanultam az életet: tudom, milyen gyereket nevelni, kitaszítottnak lenni, padlón lenni. Én pizzafutár voltam, akit gyerekek dobáltak kővel.
A magyar színészekről is beszélt, például Nagy Ervinről, akivel együtt volt kollégista.
„Életem legnagyobb sértése akkor ért, mikor azt mondták nekem, »figyelj, ha ezt a szerepet elvállalod, olyan lehetsz, mint a Nagy Ervin«. Én Nagy Ervinnel 3 éven keresztül egy kollégiumban voltam, 2 évig szobatársak is voltunk. Olyan, mint a testvérem, imádom, de soha nem akarnék olyan lenni, mint nő. Én jobb színésznek tartom magam az Ervinnél, de legalább azonos státuszúnak. Ha valaki azt mondja, lehetek olyan, mint ő… Nagy Ervin az első filmemben ő volt a mellékszereplő, egy börtönőr. Csak amíg én elmentem, az életet tanultam a világban, ő addig ott volt egy nyomorult Katona József Színházban 15 évig, és csak most kezdi megtapasztalni az életet, mikor kilépett a fényre. Én már akkor ismert ember voltam, mikor ők még sehol.”
Hujber szerint a művész színházak azt kezdik felismerni, hogy ma már csak úgy lehet sok jegyet eladni egy darabra, ha van benne ismert ember.
Én egyszerre vagyok ismert és jó színész.
