Élet-Stílus

Jákob Zoltán: Egyszer kibéreltem Hawaii legdrágább szállodájának legdrágább szobáját

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
De nem okozott számára akkora örömöt, mint várta.

Jákob Zoltán idén már több üdülést is megejtett: tavasszal Balin járt, majd Párizsba utazott, nyaralt a Balatonon, legközelebb pedig Szantorinire készül a lányaival. A téma apropóján most a Storynak adott interjút az üzletember, aki mint mondja, ötcsillagos hotelnél alább nem igazán adja, ha szállásról van szó, hozzátette viszont, hogy egyetlen éjszakáért valami flancos helyen már ő sem fizetne több millió forintot.

Nekem tökéletesen megfelel a Balaton is, pont annyira tudom élvezni, mint bármely tengerparti várost. A társaság a lényeg, no meg persze az ellátás és nem utolsósorban a gasztronómia. Például nemrég sokkalta jobbat ettem egy balatoni étteremben, mint egy három Michelin-csillagos helyen Párizsban. Ahova ráadásul pólóban mentem le reggelizni, és rajtam kívül mindenki ingben, nyakkendőben volt… Mondjuk ezen én jót nevettem. De visszatérve, a drágább nem mindig jobb… Azért többségében mégis.

Mint mondta, élvezi a pénzt, ahogyan az azzal járó szabadságot és spontaneitást is, a rongyrázásnak viszont már nem érzi szükségét.

Jó pár évvel ezelőtt még esztelenül költöttem. Vágytam a puccparádéra, hogy olyan élményekben legyen részem, amikben csakis a leggazdagabbaknak van. Így egyszer kibéreltem Hawaii legdrágább szállodájának legdrágább szobáját, aminek minden ablaka az óceánra nézett, több világsztár is megfordult már benne. Aztán csak ültem ott, de egyáltalán nem okozott akkora örömöt, mint vártam. Ennek ellenére nem bántam meg, mert azóta tudom, nincs szükségem ilyesfajta rongyrázásra

– osztotta meg a lappal a milliárdos, aki nyáron nem tervezi elhagyni Európát, ősszel viszont Dubaj felé veszi az irányt, de szívesen ellátogatna Mauritiusra, és kíváncsi Dél-Afrikára, illetve Dél-Amerikára is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik