Idén új évaddal tér vissza az RTL-re a Sztárbox: a csatorna először a férfi könnyűsúly-kategória versenyzőinek nevét árulta el, ma délelőtt pedig az is kiderült, kik lesznek a férfi középsúly-mezőny indulói. Utóbbi kategóriában fog ringbe szállni Pápai Joci is, aki most az RTL kameráinak beszélt arról, hogy egy ideig háttérbe szorult az életében a sport, ugyanis hipochondriával küzdött.
Nagyon fontos szerintem az, hogy figyeljünk a testünkre. Én nem azért kezdtem el nem figyelni a testemre, mert lusta voltam. Imádok sportolni, csak nem tudtam, mert ilyen hipochondriával küzdöttem egy ideig. Valahogy emiatt így eltoltam magamtól ezt az egészet. Ezért vállaltam első sorban (a Sztárboxot – a szerk.), mert tudtam, hogyha ebbe beleállok, akkor A-tól Z-ig átvizsgálnak, és hogyha bírom ezt a terhelést, akkor viszont tudtam, hogy jól is fogok majd egyszer kinézni, amire eljön majd a meccs pillanata
– magyarázta az énekes, aki korábban többféle mozgásformát is kipróbált, a küzdősportoktól viszont eddig távol tartotta magát.
Nyilván az ember ha ott lesz a ringben, akkor azért megy be, hogy győzzön. Egy biztos, ami engem illet: félmelót nem fogok csinálni. Ebbe úgy kőkeményen bele fogok állni
– tette hozzá.