Élet-Stílus

Nem közvetítették az angol-szlovák meccset a Glastonburyn, ezért Louis Tomlinson bevitt egy tévét magával

Chiaki Nozu / WireImage / Getty Images
Chiaki Nozu / WireImage / Getty Images
Az énekes rögtönzött meccsvetítést rendezett, amihez sokan csatlakoztak a koncertek alatt.

Az angol labdarúgó-válogatott 2:1-re nyerte a Szlovákia elleni nyolcaddöntőt a foci-Eb vasárnapi meccsnapján. Aznap egy másik esemény is zajlott, ami kiemelten fontos a briteknek, méghozzá a Glastonbury Fesztivál. Ennek szervezői korábban már jelezték, hogy a fesztiválon sehol nem lehet majd nézni a mérkőzést, mert annak időpontja ütközik a fellépésekkel.

A problémára a One Direction egykori fiúzenekar egyik tagja, Louis Tomlinson talált megoldást, aki vasárnap reggel vásárolt egy síkképernyős tévét és egy generátort, amit bevitt a kemping területére, és wifin keresztül, élőben közvetítette a meccset, sokak nagy örömére.

Ez már a második készülék, amit vettem. Az első megrepedt. Nem akartam elismerni, hogy az én hibámból, mert úgy tűnt, hogy a rendes játékidőben veszíteni fogunk, de most, hogy egyenlítettünk, örömmel megteszem

mondta a Guardiannek a hosszabbítás idején Tomlinson, aki barátaival az első sorban ülve nézte a mérkőzést.

Kezdetben a fesztivál személyzete aggódott a gyülekező tömeg miatt, attól tartva, hogy a közeli színpadot elhagyó résztvevők miatt tömegverekedés alakulhat ki. A fesztiválon dolgozók szerint néhány rajongó durván reagált, amikor azt mondták nekik, hogy a rögtönzött vetítésnek véget kell vetni. Azonban később sikerült kompromisszumot kötni, és a tévét végül kicsit távolabbra helyezték. Éljenzés fogadta a hírt, miszerint a vetítés folytatódhat.

Az énekes húga a TikTok-onmegosztott egy videót a fesztiválon való meccsnézésről:

@lottietomlinson

Its coming homeeee 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

♬ Three Lions (Football's Coming Home) - Baddiel, Skinner & Lightning Seeds

Ajánlott videó

Olvasói sztorik