Élet-Stílus

Egy új BMW-vel és nagyobb mellekkel jutalmazta meg magát a nyereményéből a szex-Eb győztese

Az eredetileg is felnőttfilmekben szereplő horvát nő azt mondja, hogy mióta megnyerte a svédországi versenyt, azóta szó szerint „megváltozott az élete”.

Tavaly nyáron nagy visszhangot kavart a Svédországban megrendezett nem hivatalos szex-Európa-bajnokság, miután rengeteg felnőttfilmes visszamondta a részvételét az eseményen, amit egyszerűen csak egy „kisköltségvetésű Big Brothernek” neveztek.

Azonban voltak sokan olyanok is, akiket nem tántorítottak el a körülmények – így a versenyt természetesen megtartották.

A bajnokság győztese – vagyis Európa legnagyobb lepedőakrobatája –, a 27 éves horvát felnőttfilmes, Marija Zadravec – művésznevén Sweet Mery – pedig most azt is elárulta, hogy mire költötte a trófea mellé kapott egymillió eurós – azaz közel 400 millió forintos – nyereményét.

Vettem egy új BMW-t, befektettem a vállalkozásomba, és magamba, illetve nagyobb melleket műttettem magamnak, és az orromat is megcsináltattam

nyilatkozta a Németországban élő pornószínésznő a Daily Starnak.

„Teljesen megváltozott az életem, mióta megnyertem az Európa-bajnoki címet. Sokat nőtt a népszerűségem, a portálok gyakran írnak rólam, tévéműsorokba kerültem, gyakran adok interjúkat, a forgatási díjaim is emelkedtek, és összességében minden sokkal jobban alakul számomra” – folytatta a felnőttfilmes, majd azt is elárulta, hogy amióta megnyerte a versenyt, gyakran gratulálnak neki az utcán a járókelők is.

De Marija Zadravec emellett arról is beszélt, hogy címvédésre készül, hiszen a következő stockholmi szex-Eb-n is el akar indulni szeptemberben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik