Élet-Stílus

Nagyösszegű kártérítést kapott a férfi, akit azért tartóztattak le, mert középső ujját mutatta egy rendőrnek

Több, mint hat év után zárult le Vermont államban egy bizarr per, melynek végén a bíróság 175 ezer dollár (közel 65 millió forint) kártérítést ítélt meg egy férfinak, akit azért tartóztattak le, mert a középső ujját mutatta egy rendőrnek.

Az egész egy elromlott kávéfőzővel kezdődött. Greg Bombard szabadnapos volt 2018. február 9-én és amikor rájött, hogy nem tud magának kávét főzni, morcosan vágta magát autóba, hogy elhajtson egy közeli fánkozóba.

Már hazafelé tartott a hőn áhított kávéjával, amikor egy rendőradó villogóját látta meg a tükörben. Lehúzódott, majd amikor Jay Riggen őrmester az autója mellé lépett, türelmetlenül kérdezte, hogy mégis miért állította meg, hiszen nem követett el semmit – írja a Seven Days című vermonti lap.

Riggen közölte Bombarddal, neki úgy tűnt, a férfi a középső ujját mutatta neki, amikor nem sokkal korábban elhaladt mellette. Bombard azt mondta nem tett ilyet, de ha tett is volna, az nem számít bűncselekménynek. Riggen erre azt felelte, hogy egy rendőrnek bemutatni azt is jelentheti, hogy valaki fel akarja magára hívni a figyelmet, de mindenképpen szokatlan viselkedésnek számít, ezért állította meg Bombardot.

Bombard egyre idegesebb lett, vitatkozni kezdett a rendőrrel, majd közölte, hogy panaszt fog tenni ellene. Riggen elsétált a férfi autójától, mire Bombard dühösen gázt adott, majd tényleg bemutatott a középső ujjával, és még néhány szitokszót is a rendőr fejéhez vágott. Riggen utánament, ismét leállította, majd rendbontás vádjával letartóztatta a férfit.

Az állami rendőrség sajtóközleményt adott ki az ügyről, Bombard neve és letartóztatási fotója bekerült a hírekbe. A férfi nem hagyta annyiban az ügyet, ügyvédet fogadott. Alig egy évvel az incidens után az állam ejtette a Bombard ellen felhozott vádat. Aztán 2020-ban, amikor George Floyd megölése után a rendőri túlkapásokról szóló sztorikkal volt tele az amerikai sajtó, Bombard úgy döntött, kártérítési pert indít.

Kiderült, hogy Bmobard letartóztatásának bizarr jelentét végig rögzítette Riggen fedélzeti kamerája. Miután a videó tavaly nyilvánosságra került, a közvélemény Bombard mellé állt. Miközben a férfi megnyerte a kártérítési pert, Jay Riggent a munkájával kapcsolatos egészségromlás miatt nyugdíjazták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik