Élet-Stílus

Keresztes Ildikó: Ma már olyan irányba mentek el a műsorok, amit nem vállalnék, amik a lelkemet rombolják

RTL Klub
RTL Klub
Úgy véli, a tehetségkutatók korábban a szakmáról és a zenéről szóltak, nem a celebségről.

Keresztes Ildikó augusztusban lesz 60 éves, közelgő születésnapja apropóján most a hot! magazinnak adott interjút, melyben a mai tehetségkutatókról is kifejtette a véleményét – írja a Blikk.

Néha csak néztem, miért én ülök a zsűriben. De olyan emberek voltak mellettem, akikkel jó volt együtt dolgozni. A szakmáról, a zenéről szólt minden, nem a celebségről. Ma már olyan irányba mentek el a műsorok, amit nem vállalnék, amik a lelkemet rombolják

– fogalmazott az énekesnő, hozzátéve: a Sztárban Sztár és a Csináljuk a fesztivált! című műsorokat szívesen csinálta, szerinte ugyanis ezek valóban a zenéről szóltak. Korábban az X-Faktorban is mentorkodott, egykori versenyzői közül többekkel máig baráti viszonyt ápol.

Ami a karrierjét illeti, Keresztes a beszélgetés során arra is kitért, hogy úgy érzi, a neveltetésének köszöneti, hogy a színpadi életvitel mellett sem kezdett önpusztító életmódba.

A szüleim egy amatőr színjátszó társulatban ismertek meg egymást, onnan is örökölhettem valamit. De normális családból jövök, konzervatív nevelést kaptam, megvan bennem az erdélyi identitás, hűség, az értékek, a sport hozománya, hiszen válogatott szinten tornáztam. Ugyanakkor született hippi vagyok, röpködök, de nem lettem az ital, a kábítószerek rabja, önpusztító, a családi kötődés kontrollált.

Bár már a küszöbön az énekesnő 60. születésnapja, idén nem tervez jubileumi koncertet adni, nehéz éve miatt inkább jövőre tolná – májusban agydaganat miatt operálták.

Kapcsolódó
Keresztes Ildikó a felépüléséről: Rettentően rövid ez a kurva élet
Nemrég az agyában találtak daganatot, műteni is kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik