Élet-Stílus

A madari jótékonysági koncert szervezője a 24.hu-nak: Szandiék azóta sem jelentkeztek a pénz visszautalásával, nem hívtak, nem írtak

rtl
rtl

Szandi múlt szombaton egy szlovákiai magyarlakta településen, Madaron adott volna koncertet egy jótékonysági eseményen, ám mikor férjével, Bogdán Csabával a helyszínre érkeztek, látták, hogy alig van ott valaki, így az énekesnő nem lépett színpadra.

Azt állították:

  • „Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra.”
  • „Próbáltunk együttműködni, fél órán át várakoztunk, hátha jönnek még emberek, illetve törtük a fejünket további megoldásokon, de a szervezők részéről semmilyen ötlet nem volt, így csalódottan és szomorúan távoztunk.”
  • Bogdánék elismerték, átvették a fellépésért járó összeget, hangsúlyozva, hogy ők megtették a kötelességüket, és nem miattuk, hanem az előre leírt feltételek hiánya miatt maradt el a fellépés. Hozzátették viszont, hogy az összeg kevesebb volt, mint a szervező által említett 1500 euró, amit hajlandóak is visszautalni.

Szeretnénk felajánlani, hogy ha a szervezők küldenek egy számlaszámot, visszautaljuk a pénzt, ezzel is támogatva a családot, hiszen mindig is szívügyem volt a rászorulók megsegítése. Sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen a 35 éves pályafutásom során ilyenben még sosem volt részem

– mondta Szandi.

Lapunk fölkereste az Angyali Kezek nonprofit szervezetet, hogy többet megtudjunk a fellépés körüli történtekről.

Kérdéseinkre Kallós Daniela, a szervezet igazgatója azt meséli, nem Szandi-koncertről volt szó, hanem egy jótékonysági koncertsorozatról, ahol több énekes is fellépett, a hangtechnikával és a szervezés más részleteivel pedig a többi előadó elégedett volt.

A jelenlévők számával kapcsolatban azt meséli, 60 darab jegyet adtak el, az önkéntesek pedig 40-50 fős számban képviselték magukat a helyszínen, így Kallós szerint nem áll meg, amit Szandiék állítottak, hogy „összesen nyolc embert láttak a színpad előtt, illetve még néhányat a focipálya másik végében lévő büfében”.

Szandi egy összekötőn keresztül volt beszervezve a fellépők közé. A szerződés Szandi és az összekötő között jött létre. Nekünk, a főszervezőknek Szandi valóban 1500 euróba került. Azzal, hogy nem lépett fel a megígért időben, egy óra kiesést okozott a programban.

Mint kiderült, a kiesést a Happy Hang-es Móré András és az FLM-es Hoffer Dániel töltötték ki, akik hamarabb álltak színpadra, hogy a közönség ne érezze meg Szandiék kiesését.

Kallós Daniela azt meséli, egyelőre nem történt megkeresés Szandi és Bogdán Csaba részéről arra vonatkozóan, hogy visszautalnák a kapott összeget, így kifejezvén támogatásukat a rászoruló családoknak.

Kijelenthetem, nem történt Szandiék felől érdeklődés, ahogy a médiában arról nyilatkoztak. Nem hívtak, nem írtak, nem jelentkeztek.

Angyali Kezek nonprofit szervezet
Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik