Élet-Stílus

Összeházasodott 31 évvel fiatalabb nevelt fiával egy orosz nő

Elborzasztotta a gyermekvédelmi szakembereket az 53 éves Ajszilu Csizsevszkaja Mingalim, aki feleségül ment a nevelt fiához. A nő azt mondja, már akkor szerelmes volt a fiúba, amikor 14 évesen örökbe fogadta.

Mingalim és 22 éves férje, vagyis korábbi nevelt fia Daniel Csizsevszkij akkor találkoztak először, amikor a fiú még csak 13 éves volt, a nő pedig énekórákat adott abban az árvaházban, amelyikben a fiú élt. Az ismertségük hamar elmélyült, a nő nem sokkal később örökbe fogadta a fiút – írja a Daily Mail című brit bulvárlap.

Nyolc évvel az adoptálás után a fiú és a nevelőanyja összeházasodtak, mire az orosz gyermekvédelmi hatóságok öt további adoptált gyereket, négy lányt és egy fiút vettek el azonnal a nőtől. Mingalim és a férje Tatárföldön élnek, de azt mondják, csak addig maradnak, amíg sikerül visszaszerezniük a családjukból kiszakított gyerekeket, aztán Moszkvába költöznek majd, mert úgy gondolják, ott szabadabban élhetnek.

Mingalimnak van egy biológiai fia egy korábbi házasságából, ám róla semmit sem tud az orosz sajtó. A nő azután kezdett el gyerekeket örökbe fogadni, hogy egy tatárföldi tévécsatornával részt vett egy árva gyerekekről szóló film forgatásán.

Mingalim a közösségi médiából származó bevételeiből él. A férjét is ő tartja el, mert nem akarja, hogy Daniel egész nap egy irodában senyvedjen. Azt mondja, miután felvállalták a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, sok hozzászólásban figyelmeztették, hogy használjon több sminket és szépítőszereket, hogy ne tűnjön túl öregnek a fiatal férje mellett, ám ő biztos benne, hogy a férje olyannak szereti őt amilyen, a cellulitiszével, a plasztikai műtétekből származó sebhelyeivel és a személyiségével együtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik