Élet-Stílus

Több százezer fontot költött arra, hogy egyedülálló apuka legyen, már három gyermeke van

Tíz évébe került, de elérte az álmát.

Egy kanadai férfi több, mint 285 000 fontot (kb 131,3 millió forint) költött arra, hogy egyedülálló apává váljon. Nathan Chan nem kényszerűségből, hanem saját elhatározásból döntött úgy, hogy így alapít családot.  A 39 éves férfi közel egy évtizedet küzdött, de mára két lány és egy fiú büszke apukája lett – írja a Metro.

A gyermekvállalás a legjobb döntés, amit valaha hoztam

– mondta Chan.


A kanadai Albertából származó férfi  évekig csak utazgatott vagy a munkájára koncentrált, és várt a „megfelelő emberre” , hogy együtt lehessenek a szülők, de nem járt sikerrel.

2010-ben döntött úgy, hogy egyedül vág bele a családalapításba. Nem ment könnyen, de végül három petesejt donor és 10 embrióátültetés után megszületett első lánya, Nanette, aki most hat éves. Fia, Newton májusban töltötte be a harmadik életévét, míg legfiatalabb lánya, Neptune Nina augusztusban lesz ennyi idős. Chan összesen több, mint 285 000 fontot költött a kezelésekre és egyéb kiadásokra. A három gyermek mind különböző béranyáktól született, akiket Chan minden apák napján felkeres, hogy köszönetet mondjon nekik.

Több mint egy évtizedbe telt, mire teljessé vált a családom, de amikor a gyerekeimre nézek, tudom, hogy megérte!

– mondta.


Chan most már a gyerekeivel utazza be a világot, de továbbra is nyitott a randizásra.

Még mindig szingli vagyok, de szívesen látnék valakit az életünkben, ha beleillik ebbe az egyedi puzzle-be

– írta le csaldáját a férfi, aki hozzátette, jöhet bárki, jelenleg a gyermekei a legfontosabbak számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik