Élet-Stílus

Egy maszkos férfi bement a bankba, pénzt követelt, majd bocsánatot kért és távozott

Váratlanul meggondolta magát.

Körülbelül egy évvel ezelőtt írtuk meg egy férfi történetét, akit bankrablási kísérlete közben egy ismerőse lebeszélt a szándékáról, és végül lopott pénz helyett egy baráti öleléssel lett gazdagabb. A Columbian által bemutatott esetnél viszont kívülről érkező közbelépésre sem volt szükség ahhoz, hogy egy férfi feltételezhető szándéka ellenére mégse kövessen el bankrablást.

Június 3-án délután öt óra körül egy járókelő bement a Washington Federal bankfiókba az amerikai Olympiában. A férfi sapkát, kesztyűt és maszkot viselt. Miután megérkezett a helyiségbe, egy alkalmazott odalépett hozzá, és megkérte, hogy vegye le a maszkját. A férfi válaszul azt hajtogatta, hogy

add ide a pénzt, add ide a pénzt.

Ezután nem tudni, mi játszódhatott le a „majdnem bűnöző” gondolataiban, de hirtelen azt mondta, hogy biztosan rossz helyen van, bocsánatot kért, megfordult és távozott.

Paul Lower hadnagy szerint, miután a férfinek nem volt fegyvere és nem történt nyílt fenyegetés, így bűncselekmény sem történt, azonban információt cserélnek a többi bűnüldöző szervvel, hogy nyomoznak-e bankrabló után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik