Élet-Stílus

„Kellett néhány perc, mire felfogtam, hogy nincs rákom” – egészségügyi gondjairól beszélt MC Hawer 

tv2
tv2

Koczka Géza, azaz a mulatós sztár, MC Hawer májusban kereste fel saját orvosát nem múló mellkasi fájdalom miatt. Végül gyomortükrözésig jutott, aminek az eredményét a napokban kapta meg. A legrosszabbtól tartott: arra gondolt, gyomorrákja lehet, azonnal gyógyszeres kezelést írtak elő neki, fogalmazott a Borsnak.

Nem vagyok orvos, a nyelvezete miatt nem tudtam értelmezni, ezért felkerestem a háziorvosomat és kértem, magyarázza el nekem, tulajdonképpen mit is jelentenek az ott leírtak. Rövid időn belül írásban érkezett a válasz.

A mulatós sztárnak gyomorfekélye van, és a szövettan alapján daganatot nem mutattak ki.

Kellett néhány perc, mire felfogtam, hogy tényleg nincs rákom.

A zenész hozzáteszi, akármi történt volna, elfogadja a sorsát. A most 59 éves MC Hawer azt mondja, voltak kevésbé szép évei, de nincs oka panaszra. „Amióta tiszta vagyok, és már tizenegy éve lesz, hogy búcsút intettem az alkoholizmusomnak, jól éltem, elégedett vagyok azzal, amit kaptam a sorstól.”

Egyelőre plázákban sétálgatok, próbálom az állóképességemet fejleszteni. De azt is figyelembe veszem, hogy orvos utasításra most sokat kell pihennem. Tudomásul veszem, hogy múlnak az évek, és a hátralévőt időmet szeretném egészségesen és jól eltölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik