Élet-Stílus

Lekövette ellopott telefonja útját a brit nő, maga is meglepődött a célállomáson

Londonban 6 percenként ellopnak egy mobiltelefont.

A lopott telefon nyomában

Történt ugyanis, hogy egy brit nő gyanútlanul sétált a londoni Stratford egyik utcáján, mikor hirtelen megjelent mellette három álarcos férfi. Mire Emma Hall ráeszmélhetett volna, hogy épp egy bűncselekmény áldozata, megrablói nyomát már bottal üthette, és addig kezében lévő telefonjának csak hűlt helyét találta. A nő az incidens pillanatában éppen úton volt egy helyi kocsma felé, ahol férje és barátai várták, és arra szerette volna kérni házastársát, hogy míg odaér, rendeljen neki is egy italt.

A telefonom a kabátom zsebében volt, és amikor átmentem az úton, elővettem onnét, csak azért, hogy SMS-t küldjek a férjemnek, hogy »vegyél nekem egy Proseccót, úton vagyok«

idézi Halltól a Daily Mail.

A nő elmesélte, a rablók tizenéves korukban járhattak, és akkora erővel tépték ki mobilját a kezéből, hogy leszakadt az egyik körme – viszont még így is olcsón megúszta ahhoz a barátjához képest, akinek hasonló körülmények között a csuklóját törték el. A kezdeti rémületből felocsúdott nő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a Find my IPhone funkció segítségével lekövette eszközének útját. A telefon először két észak-londoni címen tűnt fel, majd három héttel később Sencsenben, amely várost Kína Szilícium-völgyeként emlegetnek. Bár annak esélye, hogy Emma Hall valaha visszakapja a telefonját a nullához közelít, feljelentést tett a rendőrségen.

Thomas Balogun informatikai és kiberbiztonsági szakértő szerint az Egyesült Királyságban számos banda akad, akik az ellopott mobilokat tengerentúli kiberbűnözőknek adják el. Kínában nagy a kereslet a telefonalkatrészek iránt, és kevésbé szigorú előírásoknak kell megfelelniük. Ráadásul egyre gyakoribbak az ilyen bűncselekmények, a cikk szerint Londonban minden hatodik percben eltulajdonítanak egy telefont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik