Élet-Stílus

Úgy tűnt, ételt lop egy hajléktalantól a nő, mígnem kiderült az igazság

A nő a hajléktalan férfi mellett lévő zsákban turkált, amikor „rajtakapták”.

Egy londoni férfi a közösségi médiában mesélte el, hogy megállított az utcán egy nőt, akiről azt gondolta, épp meglop egy hajléktalant, de végül elszégyellte magát a hamis feltételezés miatt – írja a Daily Star.

„Láttam egy hajléktalan férfit, aki a földön feküdt ájultan egy ajtóban. Egy hölgy odasétált mellé az étellel teli zsákjához, és elkezdett benne turkálni. Megkérdeztem tőle, mégis mi a fenét csinál.”

A Redditre posztoló felhasználó történetéből kiderül, hogy az élelmet éppen az a nő vette, aki később visszasétált oda, és akinek esze ágában sem volt meglopni eszméletlenül fekvő embertársát. A hajléktalan férfi mellett egy kutya is aludt, és a lopással vádolt nő csak fel szerette volna bontani az egyik élelmet, hogy biztosan ehessen belőle az állat, akkor is, ha gazdája még sokáig nem ébred fel.

Már egy éve minden nap hoz neki ételt. Szörnyen éreztem magam. Ebből is látszik, hogy nem lehet első ránézésre ítélni. Ez a hölgy egy angyal

– zárta gondolatait a férfi.

Akiben pedig hasonló kérdés merült volna fel, mint a poszt alatti kommentelők egy részében, hogy miért nem hívtak mentőt az ájultan fekvő férfihez, annak a válasz: a kutya gazdája csak mélyen aludt, de végül megérkezett egy barátja, akinek a gondjaira bízták, míg magához nem tér.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik