A minap az Operettszínházból jelentkezett be Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin. Utóbbi azt írta a poszthoz: „Ciki vagy nem, de én még nem voltam színházban. Talán amikor óvodás voltam, akkor elmentünk közösen, de arra egyáltalán nem emlékszem, hogy mit néztünk meg.”
Több kommentelő megtalálta az influenszert azzal, hogy fölösleges volt „eldicsekednie” azzal, hogy eddig „ennyi igénye volt kultúrára”. Ezekre úgy válaszolt:
Ezzel nem dicsekedtem, csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy jobb később, mint soha. Hiszen a mai tömegkultúrának nem szerves része a színházba járás.
Vastag is kapott kritikát, nála a napszemüveget kifogásolták, nevezetesen azt, hogy a színházba talán fölösleges volt felkapni.
Szemüvegben is alszom
– válaszolta az énekes.