Élet-Stílus

Caramel a Megasztárról: Külön öröm, hogy nem trash arcok vannak a zsűriben

tv2
tv2
Úgy véli, mindenki a tehetsége és munkamorálja miatt kapott ítész szerepet.

A TV2 hétfő este közleményben jelentette be a 2024-ben, 12 év után visszatérő Megasztár 7 zsűrijét. Az ötfős ítészcsapatot Rúzsa MagdolnaMarics PetiMarsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi alkotják.

Az egyik zsűritag, Caramel ezúttal a Borsnak nyilatkozott az új szerepéről. Mint meséli, méltató üzenetek záporoznak felé, mióta kiderült, ő is egyengeti majd a fiatal tehetségek útját.

Amióta a bejelentés megtörtént, több száz üzenetet kaptam, hogy milyen jó, hogy én is zsűri leszek, és hogy az egész csapat milyen jó. Én is így érzem, örülök a csapatnak, mert nagyon jól kijövünk egymással. Régóta ismerjük egymást, mindenkivel van kapcsolat. És külön öröm, hogy nem trash arcok vannak a zsűriben, hanem olyanok, akik saját jogukon, a zenéjükkel, tehetségükkel, sok munkával lettek ismertek, teljesen más ilyen emberek közt ülni.

Az énekes hozzáteszi, persze az előző évadokban is komoly zsűriket kalapozott össze a TV2:

Mi is próbáljuk majd azt a színvonalat hozni. Én igazságos zsűri igyekszem majd lenni, és próbálom majd az elmúlt 20 évre, az akkori szereplésemre, a győzelmemre visszaemlékezve segíteni a versenyzőknek, átadni a tapasztalataimat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik