Élet-Stílus

Kétszer is betörtek Goldie Hawn otthonába, azóta testőr vigyáz rá

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
A második betörésnél egyedül volt otthon.

Goldie Hawn nemrég a Sirius XM Let’s Talk off Camera című műsorának vendége volt, melyben megosztotta, hogy kétszer is betörtek a Kurt Russell-lel közös otthonukba.

Az első betörés 2020-ban történt, miközben a pár vacsorázni ment. Mint mondja, körülbelül 1 óra 20 percig lehettek távol, miután pedig hazaértek, megnéztek egy filmet, amit követően Hawn elindult lefeküdni, ám ekkor megdöbbenve tapasztalta, hogy a gardróbszobáját átkutatták.

Felmentem a lépcsőn, bementem a gardróbszobába, és kiborultam. Az erkélyről törtek be a hálószobánkba, a szekrényeinkbe, és teljesen betörték az ajtómat, ami egy biztonsági ajtó, szóval nagyon, nagyon kifinomultak. És elvitték egy csomó holmimat, ha érted, mire gondolok

idézte a 78 éves színésznőt az Entertainment Weekly.

Bár Hawn úgy gondolta, kicsi az esélye annak, hogy a betörés megismétlődjön, később – nem világos, hogy négy hónappal később vagy négy hónappal ezelőtt – valaki újfent megpróbált behatolni a hálószobájába.

Egyedül voltam a házban a kutyával, és hallottam egy nagy puffanást az emeleten. Egyedül voltam, Kurt nem volt otthon, én meg mondom: mi a fene volt ez? Olyan volt, mint egy hangrobbanás. Valaki leugrott valahova? Másnap jöttünk rá, hogy megpróbáltak bejutni a hálószobámba, miközben a házban voltam.

A történtek hallatán a műsorvezető megkérdezte a színésznőt, fogadott-e azóta biztonsági személyzetet, mire utóbbi azt felelte, igen, különösen akkor, ha egyedül van.

Soha nem vagyok őr nélkül

– mondta a műsorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik