Élet-Stílus

Bár már több mint egy éve jegyben járnak, Rebel Wilson még nem találkozott menyasszonya szüleivel

Amy Sussman / Getty Images
Amy Sussman / Getty Images
A miértekről nemrég egy videóinterjúban mesélt.

Rebel Wilson 2022 nyarán az Instagramon hozta nyilvánosságra, hogy egy nővel – Ramona Agrumával – jár.  Egy ausztrál újságíró kényszerítette a bejelentésre, utóbbi ugyanis egy cikkben tervezte a leleplezésüket.

A pár azóta együtt neveli Wilson kislányát, akit 2022 novemberében béranya hozott világra, tavaly februárban pedig el is jegyezték egymást – ám mint kiderült, a színésznő eddig még nem találkozott menyasszonya szüleivel, ennek miértjéről most a Todaynek mesélt.

Ramona Lettországban született, ami nem annyira LMBTQ+-barát, mint más országok

– osztotta meg a videóinterjúban Wilson, aki Agrumával és a kislányukkal hamarosan Európába utazik, hogy találkozzanak a szülőkkel.

A színésznő a találkozóval kapcsolatban úgy fogalmazott, óvatosan ugyan, de optimista.

Azt gondolom, hogy néhány embernek egy kicsit több időre van szüksége. És van, aki soha nem fog megbarátkozni vele, és ez rendben van, az ő döntésük. A világnak még mindig vannak olyan részei, amelyek nem annyira elfogadóak. Nagyon izgatott vagyok, hogy találkozhatok velük, mert tudom, hogy nagyon okosak. Ramona édesapja orvos

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik