Élet-Stílus

„A büszkeségnek ezt a formáját eddig nem ismertem” – Vastag Csaba az új Megasztár-zsűri bejelentése után posztolt

TV2
TV2
Az egykori X-Faktor-győztes is dolgozik a TV2-s tehetségkutató műsoron.

Hétfő este bejelentették, hogy Rúzsa MagdiMarics PetiMarsalkó DávidMolnár Ferenc Caramel és Papp Szabi lesznek az idén 12 év után visszatérő Megasztár hetedik évadának zsűritagjai.

Pár hónapja azt is tudni lehet, hogy a műsor stábjában Vastag Csaba is munkát kapott, aki egyébként annak idején a konkurens csatorna tehetségkutatója, az X-Faktor révén lett ismert. Az énekes Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatójának tanácsadójaként dolgozik, zenei és előadóművészi szempontból terelgeti a Megasztár fejlesztését.

Az emberek hitét vissza kell adnunk a tehetségkutatókat tekintve. Nem gondolom, hogy az elmúlt években ez a sok tehetségkutató jót tett ennek az iparágnak: egyrészt, minden évben kellett csinálni ezeket, másrészt, elkopott a komolysága. Ezt a komolyságot akarjuk visszaadni

mondta márciusban Vastag Csaba, aki hétfő este, az ítészcsapat leleplezése után Instagramon a következőket írta:

Sok mindent csináltam már életemben… Sokszor voltam elégedett, eredményes, talán büszke is… De a büszkeségnek ezt a formáját eddig nem ismertem. Őszintén köszönöm mindenkinek a fáradhatatlan hozzáállását és alázatos munkáját. Most mondhatnám, hogy »megcsináltuk«, de a java még hátravan. Ezért inkább sok erőt, kitartást és tisztánlátást kívánok mindannyiunknak…

Bejegyzése folytatásában a nézőknek is üzent, „minél több felejthetetlen pillanatot, sok-sok örömöt, együttérzést, Igazságot és Dicsőséget” kívánt nekik. Hozzátette, „ezt a Megasztárt együtt hozzuk létre”.

A győztes most még egy közülünk, de hogy ki lesz az, csak rajtatok múlik

– zárta posztját Vastag Csaba.

Kapcsolódó
Bejelentették a visszatérő Megasztár zsűrijét
Öten vannak, köztük két korábbi győztes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik