Élet-Stílus

Korda György a foci-Eb-ről: Egy-egy gólnál bizony van nálam ordítozás, ilyenkor a feleségem kirohan a másik szobából

RTL Magyarország
RTL Magyarország
Nagyon drukkolnak a magyar csapatnak.

Hamarosan kezdetét veszi a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, a 2021-es év után pedig idén ismét pályára léphet majd a magyar labdarúgó-válogatott is. A meccseket a Korda-házaspár is figyelemmel kíséri majd, és mint mondják, nagy reményeket fűznek a magyar csapat teljesítményéhez.

A magyar csapat egyre jobb eredményeket ér el hála istennek, azonban azért egy kis izgalom van bennünk, hiszen ez egy Európa-bajnokság, itt bármi megtörténhet, nagyon kemény ellenfelek is vannak. De sosem lehet tudni, hogy mi lesz belőle, mi bizakodóak vagyunk

osztotta meg az nlc.hu-val Balázs Klári, akivel férje is egyetért.

Nagyon drukkolunk a Szoboszlaiéknak, őszintén megmondom, hogy van sanszuk. Persze kell hozzá szerencse is, mint mindenhez az életben

– mondta az énekes, aki egyúttal azt is elárulta, hogy nagyon szokott örülni a magyar góloknak, ilyenkor teljesen magával ragadja őt a gólöröm.

Ha nézem a meccseket, akkor egy-egy gólnál bizony van nálam egy bizonyos fajta ordítozás. Ilyenkor a feleségem kirohan a másik szobából, a két kutya meg azt sem tudja, hogy merre szaladjon.

A téma kapcsán Korda György arról is beszélt, hogy rengeteg koncert és fellépés vár rájuk az Eb-időszak alatt, így meglehet, hogy néhány meccset az autóban ülve követnek majd, vagy csak később értesülnek az eredményekről.

Mindenesetre az már egy óriási dolog, hogy kijutottunk a versenyre és kívánjuk a magyar válogatottnak, hogy nagy sikereket érjenek el. Nagyon kíváncsiak vagyunk és drukkolunk!

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik