Élet-Stílus

Sebestyén Balázs nem jelent meg a Balázsék stúdiójában hétfő hajnalban

rtl
rtl
Ritkán fordul elő ilyesmi.

Sebestyén Balázs nélkül indult a Balázsék a Rádió1-en, írta meg a Telex. „Választás volt, választási műsor nézés, választási műsor nézésével való együtt ivás, és ilyenek, úgyhogy ezért kicsit megcsúsztunk, de itt vagyunk” – ezt mondta Rákóczi Feri a lap szerint, majd úgy folytatta, szerinte Sebestyén aligha ivott, inkább csak elaludt.

Bocsássatok meg nekünk, vannak ilyen reggelek, még Sebestyén Balázs is elaludhat.

Ám ahogy az adás hallgatásába bekapcsolódtunk, kiderült, 7:00 után pár perccel bejelentkezett Sebestyén is a műsorba, elmondva, mi történt pontosan:

Itt vagyok, gyerekek! Kicsit elaludtam, igen. Éjszaka forgattam, 23:00-ra értem haza, belenéztem még a választási műsorba éjfélig, aztán eldőltem. Ötkor felkeltem, megnéztem az eredményeket, és nyomban visszafeküdtem. 6:18-kor ébredetem aztán, gyorsan bediktáltam valami Viber-üzenetet, és indultam.

Ráskó Eszter azzal viccelődött, hogy Sebestyén bizonyára csak az autójában sírt a parkolóban, mert „beleélte magát valamibe” – utalt arra a humorista, hogy Sebestyén Vitézy Dávidot látta volna szívesen Budapest új főpolgármestereként.

Én a Vitézynek drukkoltam, várjál, újraszámolunk, csapataink harcban állnak. Majd csak találunk 300 kisnyugdíjast!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik