Élet-Stílus

ValóVilág: VV Csaszi bejelentette, hogy fel szeretné adni a játékot

RTL
RTL
24 órája van dönteni arról, elhagyja-e a villát, vagy tovább versenyzik.

VV Csaszi a ValóVilág szerda esti adásában megnevezte a párbajellenfelét: eredetileg VV Dudut akarta kihívni, ám mivel ezen tervét a villaszabályzatot megszegve korábban elárulta VV Verának, mást kellett kiválasztania, a döntése pedig végül VV Kikidire esett.

Meglehet viszont, hogy az említett párbajra nem fog sor kerülni, VV Csaszi ugyanis nemrég bejelentette, hogy fel kívánja adni a játékot.

Szeretném feladni a játékot, méghozzá azért, mert számomra a Fanni (VV Csaszi kint tartózkodó barátnője – a szerk.) többet ér, mint ez az unalmas valami. Holnap van a születésnapja, és holnap én már mellette szeretnék lenni

– mondta a villalakó, akinek 24 órája van döntenie arról, valóban hazamegy-e, vagy inkább tovább versenyzik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ValóVilág (@valovilag) által megosztott bejegyzés

Az évad indulását követő második héten egyébként egy másik játékos, VV Dorka is a feladást fontolgatta, ám ő végül úgy döntött, versenyben marad. Később párbajozott is, ahonnan nagy fölénnyel térhetett vissza a villába, kiejtve VV Noémit.

Kapcsolódó
ValóVilág: nagy fölénnyel térhetett vissza a villába az első párbajgyőztes
Puskás-Dallos Peti először rossz nevet mondott az eredményhirdetéskor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik