Élet-Stílus

Papp Gergő a házasságról: Én befejeztem ezt a műfajt

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Nem kíván többé megnősülni.

A csütörtöki Reggeliben a házassági szerződés témakörét járták körbe vendégeikkel a műsorvezetők: az adás egy pontján Csizmadia Dóra pszichológus érkezett a stúdióba, akihez Papp Gergő intézte az első kérdést, mondván: praktikákat szeretnének tőle hallani, hogy ha itt nemsokára esküvő lesz, hogyan érdemes előrukkolni azzal, ha házassági szerződést szeretnénk kötni.

Peller Mariann ezt hallva azzal kezdett viccelődni, Papp esetleg nősülni készül-e, utóbbi viszont hamar cáfolta a felvetést.

Én nem készülök. Nem, nem, nem, én befejeztem ezt a műfajt a magam részéről

jelentette ki, hozzátéve: döntése ellenére nagyon szívesen támogatja és segíti azokat, akik házasodnának.

A műsorvezető egyébként 17 évig volt házas, Juhász Judit volt a felesége, akivel egy közös fiuk is született. Papp a szakításukról 2020-ban ugyancsak a Reggeliben számolt be, ekkorra már több mint két éve külön éltek, és mások mellett találták meg a boldogságot.

Kapcsolódó
Papp Gergő 17 év után válik és már új barátnője van
Élő adásban jelentette be a dolgot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik